Két szörnyeteg: Irigység és Bizonytalanság

A fent említett két fogalom nem csak a művészi alkotásban, hanem az élet valamennyi területén hátráltat mindenkit, sőt egyenesen visszataszít egy alacsonyabb szintre. A vallásosok ezt a démonoknak, vagyis az ördög közbeavatkozásának tartják, amely ki akar készíteni, rossz útra téríteni, én pedig a pszichológus tanonc elmémmel úgy vélem, hogy csak a mentális energiáidat lopják el, a lelki tartalékainkat emésztik fel, miközben utat hagynak a boldogtalanságnak. 




Van egy pár művész ismerősöm: van, aki ír, van, aki zenél vagy énekel, rajzol, táncol, színészkedik, ecetere. És nem csak magamon vettem észre, hanem rajtuk keresztül is tudom, hogy a művész lét nem egyszerű, legyen valaki amatőr vagy profi is akár. Céljaink vannak, közönségre vágyunk és elismerésre, amit nem minden esetben kapunk meg, mert elveszünk a tömegben, ami gyakran nem az alkotó hibája, hanem a rohanó világé. Meg persze sok ember gyógyítja magát alkotással, ezt szublimációnak nevezi a szakirodalom és valóban hatásos eszköz, ezért nem is csoda, hogy gyarapodik a számunk. Akkor van baj, amikor a belső motiváció szép lassan elmegy megfelelési kényszerbe, vagy önmutogatásba. Ilyenkor mások szemén keresztül szeretnénk látni magunkat, és ha ez sikerül, továbbá a végeredmény, vagyis a másik véleménye lekicsinylő vagy kritizáló, akkor az a saját énképünkre is negatívan hat. Mert hagyod befolyásolni magad, mert nem azért csinálod, mert szereted, hanem azért, hogy mások szeressenek. Elbizonytalanodsz magadban, a bizonytalanság pedig a legalattomosabb gyilkosa az ihletnek. Elveszi a kedvet, sablonossá tesz, közhelyessé, mert mások szájíze szerint akarsz fogalmazni, produkálni valamit, amiért büszkék lehetnek rád. Elszakadsz önmagadtól, attól, ami meggyógyít, mert így a művészet csak beteggé tehet. 

Ugyanilyen gyilkos méreg lehet az irigység is. Similis simili gaudet - vagyis a hasonló a hasonlónak örül, tehát az alkotók barátai között általában sok művészlelkű személyiség található. Ez jó is, meg rossz jó. Jó, mert támogatják egymást, utat mutatnak, véleményeznek, de épp itt a hátul ütőis: a vélemény. Az nem minden esetben pozitív, amit kétféleképpen lehet értelmezni. Egy: építő kritika. Kettő: irigy, rossz indulatú vagdalózás. A lényeg, hogy sose támadásként fogd fel a kritikát! Ha elmagyarázza a hibáidat, ha nem csak odavágja, hogy "szar", vagy "értéktelen", akkor fog fel tanácsnak, ha pedig nem elfogadható stílusban ír, akkor az csak egy szakbarbár. Vannak ilyenek, akik túl okosnak hiszik magukat és úgy vélik, bármit megengedhetnek maguknak. Hidd el, ilyenkor csak kivetítenek rád valamit: rossz napjuk volt, vagy nem kaptak elég figyelmet, és így élik ki a bánatukat. Ami nem menti fel őket, de téged igen, mert nem vagy hajlandó az ilyen szavaknak bedőlni! Nem érsz kevesebbet, mint más! Ennyi. Sok esetben az irigység is szólhat belőlük ilyenkor, és ugyebár, mint tudjuk, az ilyen negatív érzések sosem jó tanácsadók. 

Persze, nem csak rád lehetnek irigyek, te is lehetsz irigy. Ez nem baj, természetes emberi érzés. Ám, ahogy előbb említettem, nem szabad kizárólagosan erre az érzésre hagyatkoznunk. Főleg, ha egy barát ér el sikereket, míg te nem. Igen, mikor az ember próbálkozik és csak próbálkozik, akkor rosszul esik, ha a másiknak összejön, neki meg nem, de ettől még nem szabad meggyűlölni emiatt egy barátot, vagy eldobni egy jó ismeretséget. Hátérbe kell vonulni és sütkérezni a győztes fényében, hiszen, ha belegondolsz, akár büszke is lehetsz rá, nem? És a büszkeség mennyivel jobb érzés, mint az irigység! Mellesleg, ha valamiben jobb nálad a társad, akkor talán általa te is tanulhatsz és jobb lehetsz, esetleg ismeretséget is szerezhetsz. Mellesleg. Ám nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, mert az már önzés lenne más hátán felkapaszkodni. 

Szóval, ahogy mindig, az aranyközépút a nyerő. Ne keseredj el, inkább gyakorolj és figyelj, hogy jobb lehess! Meg persze, nem érdemes olyan érzésekkel gyengíteni magad, mint bizonytalanság vagy irigység. Kinek jó az? Élvezd, amit csinálsz és meglesz a gyümölcse!