A másnap (2011) - A Share Your Art pályázatán a legjobb tizenegyben

Egy novella, ami a Buliőrület c. pályázaton elnyerte, hogy megjelenjen, végül ez nem történt meg. Fogalmam sincs, mi történt, de ez van. Nem hosszú, nem is túl komoly, a nyári fesztiválhangulatot és az ifjúság-bolondság világát hozza vissza. Pedig jó lett volna Bíró Szabolccsal egy kötetben megjelenni... :)

A másnap

Valójában csak képsorok és hangfoszlányok villantak be az éjszaka további részéről, amikor reggel magamhoz tértem. A fesztiválok már csak ilyenek, a haverjaim meg még inkább. Ezt megspékelve pedig jó kedvemben alaposan felöntöttem a garatra – úgy tűnik. Sebaj! Dajkamesék és romantikus álmok hada rohanta meg éjjel az elmémet, mert olyasmi történt, mint még soha. Végre akadt egy srác, akivel teljesen egy hullámhosszon mozogtunk és ha a jelzéseket jól vettem le, tetszek is neki. Együtt nevettünk, egymásnak dőlve beszélgettünk, átkarolt... Ahogy visszagondoltam rá, majd kiugrott a szívem és vigyorba ugrott az arcom. ez a srác tökéletesen úgy nézett ki, mint az én férfi alteregóm. Kicsit hóbortos, kicsit sportos, kicsit sápadt, mellesleg volt valami a kisugárzásában és az arcvonásaiban, ami közel hozta hozzám már szavak nélkül is. Úgy éreztem, révbe értem a fejfájás meg az enyhe hányinger ellenére is...

Ha minden igaz, már a déli verőfényes napsütés olvasztotta a sátramat izzasztó szaunává dúsítva a beltér légterét. Valóban fulladoztam a melegtől, ám valami még sem stimmelt. A narancsszínű anyag nem okkerszínű árnyákot vetett rám, hanem vöröset. Kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy valaki a sátram előtt ácsorog. Hirtelen eszembe se jutott, hogy Bettina, a barátnőm, miért nincs mellettem, így hát lelkesen és reménykedve húztam le a sátorcipzárát, abba a hitbe ringatva magam, hogy Gábor szándékszik bekéredzkedni mellém. De a képem csak hamar elsavanyodott. Egy másnapos, öklendező bulihuligán téblábolt előttem és félő volt, hogy célba vette az én becses alvóhelyem. Gyorsan kijjebb furakodtam és egyik kezemmel útjára indítottam a csávót, míg a másikkal a földre támaszkodtam. Ez utólag kiderült, hogy nem a legszerencsésebb ötlet volt. Beletenyereltem egy ajándékcsomagba, amit még hajnalban hagyhatott itt egy nyilvános vécét nem találó, elorientálódott fazon. És ez az émelyítő, fekáliás bűz! Legszívesebben bőgni támadt volna kedvem, főleg miután a szociális állapotom is ugyanilyen rohamosan romlani kezdett: sajnos a kilátás még elkeserítőbb volt, mint a reggelem első két eseménye. A szomszéd sátor előtt Betti és Gábor ült ölelkezve. Pont elcsattant köztük egy szájrapuszi. Úgy mellkasba rúgott a csalódottság érzése, hogy visszaestem a sátramba. Ennyit a fiúról, akivel anno egy hullámhosszon lavíroztunk... Tudtam, hogy Betti az exe, de attól még nem kellene pont az én sátram előtt nosztalgiázniuk, főleg nem a tegnap este után. 

Jó reggelt, Xénia! Azt hiszem, ez volt életem legborzalmasabb ébredése.

Gyorsba magamra kaptam valami viselhető göncöt, majd az első sörpulthoz siettem, no persze csak azután, hogy az ürülékes kezemet Bettina pulóverébe kentem. Hoppá...

A pultnál két haverom, Dávid és Roland sertepertélt a jól megérdemelt folyékony kenyér reggelijüket fogyasztva. Odamorogtam egy köszönés félét, majd vedelni kezdtem. Kutya harapást szőrivel, no meg kellett a gyógyír sajgó szívemre.

-        Jó bulla ez a Betti, kár, hogy defektes kicsit – morfondírozott el Dávid. - Attól függetlenül egyszer mindenképp megkettyinteném. Amilyen eszelős, biztos sok mindenben benne lenne – ingatta a fejét, majd jóízűen belekortyolt az italába.

-        Beteg a lelked, testvérem, bár valóban formás lábai vannak – reflektált Roland, majd a pohara felől sandán rám lesett. Tudta, hogy féltékeny vagyok

-        Úristen, megint jó helyre kerültem – morogtam összegyűrve a műanyag ivóalkalmatosságot. Nem elég, hogy a barátnőmön csámcsognak, akire mellesleg berágtam, még a saját nőisségemet is lehúzzák azzal, hogy előttem kezdenek el ilyesmikről beszélgetni. Mintha én is egy lennék közölük, egy kanos farokcsóváló a haveri körükből. Nem vesznek nő számba!

-        És nézd azt a bigét, öcsém – pörgött Dávid, akár egy ringlispíl. Körülbelül minden második nő után megfordult, nézzen az bárhogy is ki. Hányingerem van az ilyenektől, csak a testi örömök miatt járnak fesztiválokra. A barátnője meg várja otthon...- Te, úgy megtömném a ...

-        Erre innom kell – léptem újra a pulthoz. Még sosem kezdtem részegen egy napot, de itt az ideje. Egyszer élünk, mindent ki kell próbálni.

-        Mintha húspiacon lennénk... - köhögött Roli éreztetve Dáviddal, hogy túlzásba esett, mint általában.

-        Jaj, ugyan már, fizetem – lépett mellém a szatír.

Igen, Dávid. Kecskeszakállával, szemüvegével és ördögi vigyorával úgy festett, akár maga a sátán vagy egy pedofil gyermekrabló, ám ha kibontotta a barna sörényét, olyan lett, akár Jézus vagy egy halandó görögisten. Nagyon szélsőséges temperamentum. Hol túl megfontolt és adakozó, máskor meg beszédes és rájön a kangörcs. Melyik lehet a valódi arca?

-        Bocs, de legalább őszinte vagyok. Minden pasi ilyesmikre gondol, csak én ki is mondom – nyújtotta felém a poharat. - Na jó, többet nem dumálok, mert még nagyobb spermazacskónak gondolsz, mint amilyen vagyok.

-        Elkéstél – kuncogtam, majd tovább léptem.

Ez olyan délután egy óra környékén történhetett, így az első koncertek már vártak ránk. Dávid meg Roland elkísértek, bárhová mentem, akár két gardedám. Mondjuk ilyen különcök és elmebetegek között nem is árt. Vedeléssel, ökörködéssel és pár koncerttel hamar elérkezett az este – hiszen alkoholmámorba fojtottam bánatom -, mikor is rám jött a pisilhetnék. Ha pipa vagyok és nagyot csalódok valakiben, akkor makacs leszek és vágyom a magányra, két utánam lihegő sráccal pedig csak nyűg az élet ilyenkor, hiába előnyös a védelmük. Elhatároztam, hogy elszakadva a férfi kötelékektől kisurranok és keresek valami intim és a célnak kitűzött helyett. 

A lelkesedésem és önbizalmam nem tartott soká. Az alkonyodó tájon végig botorkálva egyre bizonytalanabb lettem. A háttérben felharsant egy gitárszóló és az őrjöngő tömeg hangorkánja. Összezavarodtam. Egyedül még nem kószáltam el ennyire és ahogy belegondoltam ebbe, hirtelen irányt is vesztettem. A nyilvános, úgy nevezett toi-toi-ok mellett kötöttem ki. Vagy foglaltak voltak, vagy ocsmány szagok törtek elő belőlük. Szétnéztem hátha találok egy szimpatikus bokrot a közelben, ám ismét csak egy kellemetlen élményben részesülhettem. Megpillantottam egy réges-régi ismerősömet elbújva a toalettek mögött. Egy volt általános iskolai barátnőmet a sárban térdelve egy agyon szolizott és gyúrt hapsi előtt. Ledermedtem. Hallottam ilyen történeteket, de még egyszer sem láttam s valahogy nem is szerettem volna. Cinikus, de naiv lelkemnek ez már betett. Azt hittem, nyomban kisül a retinám, ám ekkor rám vetette magát egy dülöngélő, illuminált állapotba lévő fazon. Tényleg ez a színvonal? Sokaknak csak tényleg erről szól a parti meg a rock and roll?

-        Szia szépségem – búgta a fülembe artikulálatlanul.

-        Egyszer kérlek meg szépen, hogy szállj le rólam – reagáltam mogorván.

-        Milyen távolságtartó vagy! Ez olyan udvariatlan!

-        És egy nőre nehézkedni nem az? - horkantam fel, majd hátrébb léptem, amitől a pofa majdnem eltaknyolt, de valahogy csak egyenesbe húzta magát, hogy fenyegető testtartást vegyen fel. Elhátráltam, erre egy mellkasba ütköztem. Csöbörből vödörbe? Fagyos rémület hullámzott végig rajtam. Két férfi ellen esélyem sincs.

-        No de fiatalember, ha könnyű prédát akar, akkor tűnés a budi mögé – cöcögött Dávid a hátam mögött, majd tenyerét a vállamra helyezte. Egy bazi nagy kő zúgott le a szívemről.

-        Te vagy a barátja? - vonta fel szemöldökét a molesztáló.

-        Higgy, aminek csak akarsz, csak tűnés – felelt határozottan, mire a pasas eloldalgott. - Xénia, így elcsatangolni! – bökött oldalba a hősöm és még mielőtt köszönetet mondhattam volna, egy újabb pálfordulást hajtott végre. A következő pillanatban már a nyelve hegyével igyekezett megérinteni az orrát és közben a mellette elhaladó szöszi fenekét stírölte, míg Roland a fülébe kapirgászott, amit lekísért egy orbitális büfögéssel. Na igen, ez az én megmentőosztagom.

Az éjszaka már a vonatállomáson köszöntött rám. Jobbnak láttam hazamenni. Úgy ültem ott, mint egy babzsák, aki kiszakadt a sok rugdosástól. Ilyen hamar még nem lettem kisemmizve, lelkileg szétalázva. Mivel Betti Gábor minden szavára ugrik, ezért őt tartotta meg kiskedvencnek, ahogy ezt sejteni lehetett. Gábor is olyan, mint az emberek többsége: ritkán kockáztat, vagy küzd meg a nehézségekkel. A valóság kiábrándító.

-        Jó reggelt, kisasszony – guggolt elém vigyorogva Dávid. Órák óta nem találkoztam vele, olyan, mint valami tündér keresztanya vagy őrangyal. Hol itt, hol ott, de mindig jókor bukkan fel. - Itt hagyod Gábort? Azt hittem, becsomagolod és haza hozod nekünk.

-        Micsoda? - pislogtam rá értetlenkedve.

-        A hülye nem látta, hogy mennyire összehangolódtatok tegnap... Mondjuk azt a Bettis kitérőt én sem értettem, de Gábor végül azt mondta nekem, hogy te döntöttél úgy, hogy esélytelen az ügy, pedig neki...

-        Én döntöttem úgy? Mert nem akartam a szeretője lenni? - háborodtam fel. - Ácsi! Ti beszélgetettek rólam? Minek?

-        Okos lány vagy te – somolygott. - Megveszem a jegyeket – sóhajtott, majd eltűnt a kasszáknál álló tumultusban.

Felhorkantam és összekulcsoltam a karjaimat. Utálom, ha a hátam mögött kibeszélnek.

-        Xénuskám, Xénuskám – kuncogott rekedten Roland. - Szóval elkerült a hír, miszerint Dávid már két hete dobta a barátnőjét? - nyújtózott ki egy nagyot ásítozva.

Bennem rekedt a szó. Hosszú csend kísérte agytekervényeim feldolgozó folyamatait.

-        Dehogy nem! - lépett elő a jegyeket lóbáló Dávid. - Ha rajtam múlik, még sok bulinkon ott lesz a leányzó – vigyorgott rám, sátáni arcéle most már fele annyira sem tűnt ellenszenvesnek.

Csak kapkodtam a fejem, de ahogy Dávid zöld szemeibe néztem, tudtam, hogy komolyan gondolja. Egyik szava sem ütötte a másikat. Dávid valóban őszinte volt. Nem keresett kifogásokat és felesleges lelki huzavona meg menekülés nélkül döntésre jutott egymaga. Elhagyta a barátnőjét, csakhogy a közelemben maradhasson.

Nahát.

Ide volt rájönnöm, hogy nem az ideákat kell hajszolni, hanem észrevenni azt, ha valakinek fontosak vagyunk és elfogadni őt a tökéletlenségével együtt.