2018. április 17., kedd

Első Könyvfesztiválom - amikor nemcsak olvasóként leszek jelen

Igen, igen, jól olvastad. Bár kötődött már novellám megjelenése a könyvfesztiválos időszakhoz, de mint szerző, most először fogok dedikálni ezen az eseményen. Ezalatt A táltosok öröksége regénysorozatom népünk ősi szokásához híven vándorló életmódot folytat és keresi az otthonát, a Diabolika pedig a saját ördögi köreitől igyekszik megszabadulni lelkes tesztolvasók segítségével. A Záróakkord is íródik (az Ahol a part szakad folytatása), na meg még pár novella, de azt hiszem, sokkal lassabban, mint azt szeretném. Kicsit hektikus az életem, én magam is egy totális káosz vagyok, de kezdek rájönni, hogy valószínűleg ez a természetes létformám. Próbálok rendszert vinni bele, kisebb-nagyobb sikerrel.

Na, de akkor a Könyvfesztivál! A G4-es standnál megtaláltok az alábbi időpontban:


Csatlakozzatok ti is!

2018. március 6., kedd

Történetek bennem, történetek bennünk

Mindenkinek van egy narratívája. Ez lehet optimista, pesszimista, racionális, vagy totálisan elrugaszkodott. Mindenki másképp látja a világot és másképp írja le önmagát. Ilyen értelemben mindenki író. A saját életének írója. Mindenkinek aszerint alakul az önismerete és az énképe, hogy a saját történetébe mit emel be abból, ami vele történik. Mert már régóta tudjuk, hogy az emlékezet nem olyan, mint egy videofelvétel. Az emlékezet szelektív. És hogy mi marad meg és mi enyészik a homályba, azt a narratívánk milyensége határozza meg.

De hogyan alakul ki ez a narratíva?

Már az ősbizalom időszakában, csecsemőkorban ott leledzik a csírája abban, hogy milyen a temperamentumunk és a világ erre hogyan reagál, képes-e rezonálni rá, képes-e megnyugtatni. És ez folyamatosan alakul és formálódik, serdülőkorban a legintenzívebben, és fiatal felnőttkorra nagyjából kialakul egy sémarendszer, ami mindenkinek egyedi, ami a mi hozzáállásunkat és történetünket foglalja magába. Ezt hasonlíthatnánk egy szemellenzőhöz is, ami csupán azt enged be, ami a mi igazunkat, a mi világszemléletünket igazolja. Ha ez nagyon negatív, akkor hiába történnek jó dolgok, az ember ennek is csak a hátulütőjét fogja érzékelni. Kemény munkával, de természetesen ez is módosítható, viszont ahhoz nagyon sok tudatosság és idő szükséges.


2018. február 21., szerda

Új kezdet (2017)

Egy tavaly íródott novellámat hoztam el ma nektek, amely megjelent az Imádom a Könyveket Magazin februári különszámában a Nyárutó c. pályázatuk hozományaként. A kiadvány csak elektronikus formában elérhető és korlátozottan, így úgy döntöttem, itt a blogom is közszemlére teszem ezt az írásom. A magazin jól megszerkesztették, tetszetős belívvel készült el, nem egy remek történet is helyet kapott benne, így nagyon sajnálom, hogy nem jutott el szélesebb közönséghez. Ám, ha csatlakoztok, az egész kötet a Imádom a Könyveket facebook csoportban megtalálható és elolvasható! Vagy esetleg, ha írtok egy üzenetet, én is átküldhetem pdf dokumentumban!
És akkor íme az én részem ebből:

ÚJ KEZDET


Sokáig némán állt, csak nézett maga elé. Apró szemébe könny gyűlt, ujjait morzsolgatta, közben pedig hagyta, hogy kedvenc plüssmackója a földre hulljon. A játékot az avar zizegve fogadta magába. A nyárutó nem volt kedves hozzánk, csípős szél fújdogált a szomorú ágak között és a nap fénye csak olykor kacsintott ki ránk a zord felhőpalást alól.

Figyeltem Zitát és azon gondolkoztam, hogy egy hétéves gyermek mennyit érthet mindebből. Nem tudhattam, így csak néztem továbbra is pirospozsgás arcát, ahogy lassan elsápad, majd a lábát, ahogy hátrabotladozik, majd leül egy padra. Zita meghallotta a felnőttek beszélgetését, egy olyan tépelődést az édesanyja és édesapja között, amiről másképp kellett volna, hogy tudomást szerezzen. 

Hosszú percek teltek el a csendben, mire ő rám emelte égszínkék, ártatlan tekintetét és megkérdezte:

− Mi az a halál?

2017. december 28., csütörtök

Bye-bye 2017! Üdv 2018!

Eltelt egy újabb év, és mint a születésnapom alkalmával, ilyenkor is tartok egy kis számvetést. Janusz, a kétarcú isten példáját követve, visszakukkantok a múltba, miközben a jövőt is sasolom.

Akkor egy kicsit az eltelt egy esztendőről egyetlen képben:


Idén sokat utaztam. Jártam Krétán, Írországban, Magyarországon belül pedig a munkám miatt Cegléden, Nagykőrösön, nyaralás és kirándulás céljából Gödöllőn, Törökbálinton és Gyulán is. Mozgalmas év volt. Ennek ellenére nem jelent meg új regényem és bár van még hét kéziratom talonban, lenne mit publikálni, de nem akarom elhamarkodni és elaprózni a dolgot. Mint ahogy az előző két (három) esetben történt. Ez amolyan szomorú, de várakozással teli dolog. Szeptemberben megkerestem pár nagyobb kiadót, közülük egy felelt a levelemre, így most az ő döntésüket várom. A többiek válaszra sem méltattak, de ilyen ez a popszakma, hiszen Magyarországon minden második ember író akar lenni, nincsenek fantazmagóriáim. Az egyetlen kiadó, aki válaszolt, a türelmemet kérték, míg a külső szakértőjük végig nem rágja magát a két történeten és tiszta sor, azt is leírták, hogy több százan keresik meg őket, hónapokig el fog húzódni, mire érdemleges választ adhatnak. A táltosok öröksége sorozat és a Diabolika került hozzájuk elbírálásra, a két fantasy regényem. Majd meglátjuk...


2017. november 14., kedd

Utazás a múltba (folytatásnovella II.) - Apáink árnyéka


Második rész

Apáink árnyéka


JO


Újra költöztünk. Ám ezúttal nem lesz fröcsögés és kiborulás, mellőzöm a hónapokon át tartó hisztit is. Mert ezt most én akarom! 

Hatalmas kartondobozok, ruha és könyv kupacok tornyosultak körülöttem, előbbi az enyém, utóbbi Csabáé. Augusztus végén jártunk, szikrázóan sütött a nap, tikkasztó a hőség, de mióta megkaptam az üzenetet, más sem járt a fejemben. Bár a média és kommunikáció szakra nem sikerült bejutnom, a B terv bejött és szeptembertől biológiát tanulok Pesten. Csabát pedig természetesen felvették az elsőként megjelölt helyére, a magyar szakra. A mai napig nem értem, miért ragaszkodott ennyire ehhez, hiszen Ervint utálja, a magyar oktatástól a hidegveríték lepi el, de mégiscsak tanítani akar. Talán bebizonyítani a világnak, hogy ezt másképp is lehet.

Kihajoltam az ablakon, mert tudtam, hogy az istállóknál ténykedik. Ki akartam ordítani valami eszméletlen hülyeséget, amitől hátast dob, de visszafogtam magam, amikor észrevettem, hogy nincs egyedül. A nagyszülei tisztes távolságból figyeltek általában engem, eltűrtek, a balesetet még nem bocsájtották meg nekem, de Csaba apja más lapra tartozott. Három hónapja visszaköltözött a kúriába és tudtuk, hogy heteken belül elutazik, de míg itt volt, jelenléte kísértetként ülte meg a hangulatot. Én nem ismertem azelőtt, valamikor Csaba három-négyéves korában léphetett le számomra ismeretlen okok miatt. Csaba nem mesélt róla, és biztos voltam abban, hogy ki tudnám húzni belőle a sztorit, de nem tettem. Szerettem cukkolni, felpiszkálni, de nem akartam több fájó sebet feltépni a lelkében. Elég volt.

2017. november 9., csütörtök

Utazás a múltba (folytatásnovella) - Családi állapota: kapcsolatban

Első rész

Családi állapota: kapcsolatban


Az elmúlt hónapokban nem voltam éppen a helyzet magaslatán, rengeteg olyan döntést hoztam, ami nem vall rám. De mi is vall rám igazán? Már nem tudom. Fel is hagytam a válaszkereséssel.

Izzadó tenyeremet beletöröltem a farmeromba, majd nekidőltem az ajtónak. Homlokom durván koppant a fán. Ha fáj, az jó. Legalább addig sem agyalok.

Mégis… a farzsebemben megbúvó levélen járt az eszem, aztán a tálcára néztem, amit már percek óta szorongattam, és a rajta sorakozó nagy gonddal elkészített ételre.

Elég jó ez így? Elég jó vagyok így? Ezt sem tudom.

Ha a megvadult lovakat betöröm, ez sem lesz probléma! Nem kellene, hogy az legyen.

Benyitottam, és az ágyban heverő lányra pillantottam. Bár a feltornyozott dunyha alól alig látszódott ki, tudtam, hogy alatta alussza az igazak álmát. A következő pillanatban egy hozzá méltó hirtelen mozdulattal felriadt a zár kattanására és mire megfordultam, már az összes takaró repült szanaszét a szobámban.

2017. november 2., csütörtök

MEGLEPIK hete. És miért? Mert 1 esztendős lett az Utazás a múltba!!!

Régen akadt alkalmam egy kis helyzetjelentést és összegzést írni a blogomra. Végre eljutottam eddig! Mióta utoljára történt ilyesmi, megjelent a SpiritArt Kiadó gondozásában a Száznevű város novelláskötet benne a Tartozás c. novellámmal, illetve megesett egy író-olvasó találkozó is a Colorcom Kiadó szervezésében (itt olvashatod a beszámolómat). Pszichológusként pedig a pedagógusi életpálya modellben gyakornokról pedagógus 1 státuszba minősültem.


De nem csak ezt történt!


Készült pár vélemény a könyveimről:


2017. október 2., hétfő

Furcsa vagy

Rád mondták már, hogy fura vagy?

Nem úgy értem, hogy néha, vagy olyankor, mikor valamit titkolsz, esetleg sokat ittál. Úgy általában, a lényegre, arra, aki vagy. Én elismerem, az vagyok, de gyerekként, kamaszként meg pláne rosszul esett, amikor a fejemhez vágták. Nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok.

Stephen King is előszeretettel ír a vesztesekről és a szuperhősök többsége is esetleg srácokból lesz a Marvel képregényekben. Furának lenni nem rossz. Furának lenni nem ciki. Furának lenni más. Különleges.

2017. szeptember 27., szerda

Szeptemberi inspiráció: Írország

Az utazás mindig inspirál, ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, amikor a krétai utat követően készítettem bejegyzést. Na, ez nem volt másképp Írországban sem, azzal a kivétellel, hogy itt nem csak az ihlet szállt meg, hanem ki is költöztem volna egyazon lendülettel, ahogy megérkeztem a reptérre.

Bár koboldokkal nem találkoztam, nagyon szép tájakon jártam, láttam kastélyt, hatalmas kerteket és parkokat, a tengert,  magasba futó sziklafalakat és mélybe szaladó hegyoldalakat. A felhők felett pedig imádok lenni, a repülővel utazás lett az új hobbim. Kár, hogy most egy ideig hanyagolnom kell, hiszen valamikor dolgozni is kéne, meg tudtommal még milliomos sem vagyok. 

Jártunk a HOWTH félszigeten, ahol láttuk a tengert, rikoltozó sirályokat, sziklákat másztunk és jó nagyot túráztunk a halál torkában. Drámai túlzás, de nagyon keskenyek voltak a kitaposott ösvények és közel a szakadék. Ám cserébe gyönyörű kilátás tárult elénk.




2017. szeptember 15., péntek

Szeptemberi inspiráció: Kréta

Pár barátommal tavasszal úgy döntöttünk világot látunk és ők Kréta mellett tették le a voksukat. Nekem meg oly mindegy volt, mert Szlovákia határ menti településein kívül még nem jártam külföldön. Örültem neki, de nagyon. Spóroltam és kicentiztem mindent, olyan életművész stílusban toltam, de sikerült pár kirándulásra is eljutnom, ha nem is ettem degeszre magam. Valamit valamiért, ugyebár.

Inspirálódásnak tökéletes volt az út, az utazás bármilyen formája képes megihletni és olyankor ott kis jegyzetfüzetem, gyakran a laptopom is és kezdődhet az írás! Előtte is írtam egy történetet és most, hogy négy napja itthon vagyok, született egy másik is. A tenger morajlása, a gyönyörű hegyvidék és a rengeteg rom megihleti az embert.

És akkor most bemutatnék pár megihlető tájat és helyet Krétán:

VELENCEI ERŐD HERAKLIONBAN: sok nemzet birtokolta Krétát hosszú történelme folyamán. Amikor a velenceiek éltek itt, több erődöt építettem, mert stratégiai szempontból a sziget jó helyen van. Sajnos nem sok maradt fenn, de a "főváros" erődje még a mai napig áll és potompénzért körbejárható. Nagy szelek és hatalmas hullámok vannak a partnál, szerintem nagyon szép.




2017. augusztus 18., péntek

Csillaghulláskor született

Vagy legalább is pár órával előtte az a kis teremtmény, aki később én lettem.

Az előző évem, a 27. mindig is mágikus jelentőséggel bírt, amikor rá gondoltam és mindegyik másik is, amiben szerepelt a hetes szám. Ez a saját kis babonám, a hetes a szerencse számom, vagy ha nem is az, valamiért szeretem. Viszont múlt héten betöltöttem a huszonnyolcat, egyre közelebb kerülök a harminchoz, ééés, mint eddig minden évben, egy kis összegzést szeretnék készíteni az elmúlt évről, tevékenységemről.

A huszonhetes egy nehéz és szép év volt az életemben. Megjelent a második regényem novemberben, az Utazás a múltba, és szerkesztő lettem a Lendület magazinnál. Ezek nagy mérföldkövek, apró láncszemek remélhetőleg még pályám során. Emellett teljes állásban dolgoztam végig, napi 3-4 órát utaztam a munkahelyemre és 3 képzést is csináltam, és besegítettem egy alapítvány életébe.

2017. augusztus 7., hétfő

Csak akkor számítasz, ha számíthatsz magadra

Talán mindenkinek van az életében olyan periódus, amikor úgy érzi, hogy értéktelen, vagy a mások számára csöppet sem számít. Van, aki számára nemcsak egy időszak ez, hanem örökös rettegés. Egy démon, ami kísért.

Folyamatos üzeneteket kapunk a környezetünktől, barátainktól és a családunktól, legyen az egyértelmű, vagy burkolt célzás. Még az is lehet, hogy ki sem mondják, csak teszik és azt sem tudatosan. Az üzenetek pedig elmondják, milyenek vagyunk. Egy lefitymáló nézés, egy büszke pillantás, pár kedves szó. Folyamatosan minősítenek minket. Személyesen és a világhálón is.


Ebből egy kép áll össze a fejünkben önmagunkról.

Hát, van egy rossz hírem: a környezetünk gyakran csak azt tükrözi vissza, ahogy önmagunkra tekintünk. Szóval kösd fel azt a gatyát és kezd el rögvest elismerni és szeretni önmagad! Ú, és milyen könnyű leírni meg kimondani, és mennyire nehéz be is teljesíteni!