Sír a toll (2008) - a legelső novellám

„...lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, mint a szívünk, a vesénk, a májunk működése, És a haragunk, az ambíciónk idegreakcióját szabályos görbékben lehet levetíteni a fehér lepedőre.” 

Kosztolányi szavai Csáth Géza szemléletéről

Sír a toll

Feszül a fejem és zakatol az agyam: elegem van! Olyan kimondhatatlanul elegem van! Egyszerűen lenyúlnék a torkomon keresztül és kitépném ezt az érzést a gyomromból! Nem baj, ha fáj, vagy vérzik is akár, csak tűnjön végre el! Kotródjon a szervezetemből! Gyűlölöm! Éget, itt belül kimar mindent, és annyira sírnék! Bőgnék, mint egy újszülött, de nem tehetem. Ez a lelki terror és az a mondat: te vagy a hibás! Mindenért te vagy a hibás!

Szétszakad a fejem, lüktet, és távozni készül az agyvelőm. Megunta a zaklatást, a stresszt, ezt az őrületet! De hisz, nem ezt akartad? Élni? De ez az élet! Ez az őrület! Kattog… kattog… folyton és meg nem állna. Hiába szólok. Hallod? Hiába ordítok! Nem hallod? Már sikítok és ebbe ő is belerokkan, de még sem áll meg. Még inkább rohan, de most már kifelé. Menekül. Én ordítok: állj! Állj! Állj már le! Erre ő: Csak ki! Ki innen! Csak szabadulni! Összezártak veled, te, te, testi-lelkinyomorék. Engedj mennem, mert így… mert így… mindketten belepusztulunk.

Te, a veszett ügyek harcosa. Mindened meg van és mégis élhetetlen vagy! Csak rossz döntéseket hozol, csak rosszat teszel. Nem vagy embernek való! Talán egy pokrócon heverő macskáé a lelked és te meg sem érdemled ezt az életet! Dögölj meg már te szerencsétlen!

És mégis élek. Élek, de ez csak kín.

Ők meg csak bámulnak. El sem hiszik, hogy neked is lehetnek lelki küzdelmeid. Hisz te annyira tökéletes vagy a szemükben! Mert annak látnak. Mert annak akarnak látni. Pedig csak egy kiégett roncs vagy a lelked szemétkupacán.

Mire is vágyom? Miért is vágyok? Jaj, ne, ne tedd! Ne vágyj! Mit kezdenél vele, te érzéstelen szorongó görcs? Na, mit? Válaszolj! Semmit! Te semmit sem vagy képes szeretni. Csak utálsz, mocskolódsz és kritizálsz! De ki vagy te? Miért hiszed, hogy ezt megteheted? Csak gyűlölet és közöny, ez van benned. Hát, akkor miért várnál többet? Miért hiszed, hogy többet érdemelsz ennél? Mi? Válaszolj… Hát, ki vagy te? Aha… egy senki.

Így hát, ha te egy senki vagy, akkor kit érdekel, hogy mit teszel? Sírni akartál, hát sírj! Most már nincs miért takargatnod! Gyerünk, folyjon az a könny! De nem, te akkor sem… csak kombinálsz és agyalsz, mint mindig. Rovod a sorokat, csak írsz, írsz… írsz. Mi értelme? Ez sem érdekel senkit! De még mindig csak írsz.

Tedd már le azt a tollat! Te… te… Már nem tudlak minek nevezni!

Most írni akarsz vagy sírni?

Ez mindegy is. Nálad ez ugyanaz.

Sír a toll helyetted is.

Nem akarod, tudom, de megteszed. Írsz és a toll sír. Sír, mert te nem teheted, mert te a bátorság álcája mögé bújsz.

Igen, és folyton menekülsz egy más világba! A történetek és álmok birodalmába. Menekülsz, abba… ami csak a tiéd. Ahol csak te élsz és az álmaid. Ahol élsz… mert ott élsz és nem itt.

Hát ezért ilyen üveges a tekinteted? Hát, ezért vagy néma?

A toll beszél helyetted… A toll a te szócsöved... A toll él helyetted…

Tegye, csak tegye. Kit érdekel? Kit is érdekelhetne? Sírjon csak az a toll. Sírjon, ha csak azt tud.