Naplóírás, avagy az öngyógyítás egy nagyszerű módja

Abraham Maslow klasszikus elmélete a szükségletek piramisáról azt hirdeti: ha – az ételre, a szexre és a biztonságra vonatkozó – alapvető szükségleteink kielégülnek, szinte azonnal jelentkezik az önkifejezés, avagy a verbalizálás és az alkotás vágya. Ha ez a késztetésünk akadályba ütközik, feszültté válunk. Ennek okán kamaszkoromban sokáig írtam naplót, évekig, három határidőnaptár be is telt az írásáradatommal. Írtam, ha valami érdekes történt, ha valami fájt, ha valamit nem tudtam hová tenni, ha olyasvalamit akartam kiadni magamból, amit másnak nem mondtam volna el. Ez az időszak, a pubertás az, amikor az ember először eltöpreng azon, hogy kicsoda, amikor igyekszik önállóvá válni és önmagát is megérteni. A napló pedig nagy segítségünkre lehet ebben, ez bizonyított tény, pszichoterápiák során is gyakran alkalmazzák, hogy a kliensek félelmeiket, gondolataikat, érzelmeiket papírra vessék, majd ezáltal megfogalmazzák, min kell változtatni, vagy amikor hetek-hónapok múltával visszaolvassák, lássák a fejlődés menetét, önbizalomra kapjanak és motivációt.

De lássuk az érveket!

- Az írás megtisztítja az elmét. A hivatalos hipnotizőrök gyakran alkalmazzák ezt a technikát a hipnotikus folyamat gyorsítására. Megkérik a klienst, hogy véssék papírra pillanatnyi gondolataikat és érzéseiket. Amikor a személy befejezi az írást, a hipnotizőr azt mondja neki, hogy tépje össze és dobja el a lapot. Ezáltal szimbolikusan megtisztul az elméje.

- Megoldja a fontosabb feladatok útjában álló traumákat. A felzaklató események gyakran kényszergondolatokat keltenek. A traumán való töprengés, sőt már az igyekezet, hogy ne gondoljunk rá, lefoglalja gondolkodási kapacitásunk jelentős részét. Ettől feledékennyé válunk, és nem tudunk az előttünk álló nagy feladatokra koncentrálni. A traumáról való írás segít a trauma kezelésében, és felkészíti elménket a többi feladatra.

- Segít az új információk elsajátításában és megjegyzésében. Amint a jegyzeteléssel kapcsolatos kutatások bizonyítják, a gondolatgazdag rendszerek – vagy kisgyermekek esetében a firkák – készítése segít az új gondolatok befogadásában és felidézésében.

- Az írás révén olyan kereteket alkothatunk, melyekben elhelyezhetjük mások egyedi és új szemléletmódját. Ha leírjuk őket, elképzeléseink élénkebbé és emlékezetesebbé válnak.

- Serkenti a problémamegoldást. Minthogy elősegíti az információk integrálását, megkönnyíti a komplex problémák megoldását. Figyelmünk tovább időzik egy-egy problémánál, mint ha csupán gondolkodunk a dolgon. Az írás lassúbb, mint a gondolkodás, ezért a részleteket is alaposan végiggondolhatjuk. Az írás „lineárisabb”, mint a gondolkodás, azaz, egy gondolatot teljesen le kell írnunk, s csak azután térhetünk rá a következőre.

Néhány érdekes kutatás és eredményeik:

Pennebaker kezdeti feltevése az volt, hogy a fájdalom megtartása, ki nem beszélése egyfajta testi-lelki gátlást eredményez, akár az elfojtás jelensége, de ezt a feltevést nem sikerült igazolni. Összehasonlítottak olyan személyeket, akik már korábban másoknak elmesélt traumát írtak le, olyanokkal, akik egészen az írásig titkolták bajukat, de mindkét típusra egyaránt jól hatott az írás. A ma érvényben lévő magyarázóelv szerint az írás hatása abból ered, hogy az emberek nyelvileg fogalmazzák meg érzéseiket, gondolataikat. Milyen nyelvi jellemzők jelennek meg azoknak a szövegében, akikre a legpozitívabban hatott az írás? A sok pozitív, vagy mérsékelt mennyiségű negatív emocionális szót használók a későbbiekben egészségesebbeknek bizonyultak, mint azok, akik kevés pozitív, illetve kevés vagy túl sok negatív emóciót fejeztek ki írásaikban. Aki túl kevés negatív emóciót jelenít meg, az vagy számára nem jelentős eseményt írt le, vagy visszafogta magát. Ami viszont érdekes a nyelvi elemzésekből, az az ok-okozatot és belátást kifejező szavak használata volt. Ez azt jelenti, hogy azok gazdagodnak igazán az írás által, akik az írásélmény során mélyebb belátásra és megértésre jutnak életük fontos eseményeivel kapcsolatban. Traumájuk újabb és újabb megfogalmazásai egyre koherensebbekké válnak, megértik és elfogadják. Az eddig lelkünkből kirekesztett élmény újra helyet kap a belső fényképalbumunkban, hozzájárul önismeretünkhöz, megszűnik tabu lenni. Az elfogadás és megértés csökkenti a trauma jelenlévőségét, ezáltal megszűnik lassan az újra és újra való akaratlan felidézése.

Pennebaker egy másik kísérlete során az emberek hetven százalék vallotta azt, hogy egy traumáról való írás hozzásegítette őket az események és önmaguk jobb megismeréséhez. Ösztönösen gyógyítjuk magunkat. A szerző kimutatta, hogy akik csak trauma alatt vagy után írnak, a traumafeldolgozás eszközeként használják a naplót – talán így váltják ki azt, hogy nem képesek másokkal beszélgetni a történtekről. A második csoport tagjai arról számoltak be, hogy érzéseik túl intenzívek ahhoz, hogy napló formájában leírhassák őket. Ez utóbbiak többsége igen társaságkedvelő, így valósulhat meg, hogy szóban dolgozzák fel élményeiket. Végül, létezik egy külön csoport is, a szenvedélyes levélíróké. Ők nem tekintik magukat napló- vagy krónikaíróknak, ám a leveleikben szinte napi gyakorisággal leírják legbelsőbb gondolataikat és érzéseiket. A naplóírók és a levélírók között az a legfőbb különbség, hogy mennyire érzik szabadnak magukat személyiségük intim oldalainak feltárásában. A levelezés paradox alesete az, amikor az emberek olyanokkal leveleznek, akiket nem is ismernek személyesen. Az internet nyilván egyre inkább fellendíti ezt az „üzletágat”. Az ismeretlenség és az arctalanság bátorságot és teret ad az önfeltárulkozásnak.

Ha pedig száraznak tűnik mindez, íme, egy színesebb, kreatívabb megoldás: a kreatív napló-módszer, avagy az Art Journal.Amerikában nagyon népszerű a “házi” avagy “csináld magad” önismereti módszer, amiről szerencsére Magyarországon is egyre többet lehet hallani. Ez egy kollázs a céljainkról, egy interjú saját magunkkal, egy inspiráló gondolattérkép különböző képzőművészeti eszközök segítségével: festhetünk, firkálhatunk, rajzolhatunk, amit csak képzeletünk megenged. A technikák közül a nem domináns kéz használata a legérdekesebb, mely dr. Lucia Capacchione nevéhez fűződik. A módszer lényege, hogy kreatív naplózás közben nem csupán a domináns kezet, de másik kezünket is aktívan és tudatosan alkalmazzuk, ezzel működésbe hozva jobb (kreatív, holisztikus, spirituális) agyféltekénket. Mivel legtöbbünk esetlenül használja nem domináns kezét, így az azzal való írás, rajzolás mintegy regressziós állapotot idéz elő – visszarepít bennünket az írás tanulásának életkorába – így könnyebben kommunikálhatunk “gyermeki” énünkkel.