A DEPESSZIÓ - pszichológiai témák a Reménysugár c. regényemmel kapcsolatban

Három nagyobb pszichológiai témakört fogok bemutatni az idén megjelenő Reménysugár c. regényemmel kapcsolatban, amelyben igyekeztem több tabu-témát is központba helyezni, mert pszichológusként úgy érzem, rengeteg dolog van, amiről beszélni kell akkor is, ha fájdalmas vagy társadalmilag nem elfogadott.

A második ezek közül:

a depresszió

Facebook, az instagram, illetve a TikTok profilomra már kimentek a posztjaim erről, összesen négy darab, ezért úgy gondoltam, nem ártana egy összegző bejegyzést írnom erről a témáról, hogy valahol egyben is olvasható legyen ez a kis pszichoedukatív anyag. 


Mi az a depresszió?


A depresszió kifejezés már átszivárgott a köznyelvbe is, de azt tisztáznunk kell, hogy attól még, hogy bal lábbal keltél fel, még nincs depressziónk. A depresszió egy tartós állapot, minimum 2-3 hétig fennálló kedvtelenség és motivációhiány jellemzi. 

NEM DÖNTÉS KÉRDÉSE!

Genetikai és környezeti tényezők is hatással vannak a kialakulására, és általában veszteségélmények és a stressz váltják ki.

Hazánkban szinte már népbetegségnek számít, az EU-ban vezetjük a statisztikákat, az unipoláris major depressziót hazánkban a felnőttek 15%-a megtapasztalja az élete során, és egy év alatt a lakosság 7,1% válik érintetté a betegségben közvetetten, vagy közvetlenül.

Honnan ismered fel a depressziós embert?

  • hetek óta tartósan rossz a hangulata
  • képtelen szeretni önmagát vagy másokat
  • motiválatlan, érdeklődése beszűkült
  • gyakran fáj a feje
  • alvásproblémákkal küzd
  • étvágytalan, vagy sokkal többet eszik, mint szokott (a testsúlya is jelentősen megváltozhat)
  • lecsökken az aktivitása, lelassul, fáradtságra panaszkodik
  • görnyedt testtartást vesz fel és halkan beszél


ILYENKOR A SZEMÉLYISÉG ÉS A GONDOLKODÁSMÓD IS MEGVÁLTOZIK:

negatívan látja önmagát, a világot és a jövőjét

reményvesztett, a koncentráció- és teherbíró készsége csökken

a múltban és a jövőben él, nem a jelenben!


A hangulatzavarok


Major depresszív zavar
  • ezt szokás depressziónak nevezni általában
  • minimum 2 hete fennálló depresszív hangulat és/vagy az érdeklődés/örömképesség csökkenésével jár együtt
  • gyerekek és kamaszok esetében irritált hangulatban is jelentkezhet
Jelei lehetnek továbbá: evés- és alvászavar; testsúly csökkenés és gyarapodás; gátoltság, meglassultság, vagy éppen nyugtalanság, önvád, bűntudat, állandó fáradtság, koncentráció- vagy döntésképtelenség; halállal kapcsolatos gondolatok

Tartósan fennálló depresszív zavar

Enyhébb tünetek jellemzik, de hosszabb időtartamot ölel fel

az alábbi tünetek felnőtteknél 2, gyerekeknél minimum 1 éve jelen vannak: rossz étvágy/ túlzott evés, alvászavar, energiahiány, alacsony önértékelés, koncentrációs nehézség/döntésképtelenség, reménytelenség érzés

Diszruptív hangulatszabályozási zavar

  • Szóban és fizikálisan is megjelenő dühkitörések (heti minimum 3 alkalom)
  • Agresszió
  • Folyamatosan ideges és irritált hangulat
  • iskoláskorban diagnosztizálható
Premestruációs diszfóriás zavar

a mentsruciációs ciklusok alkalmával jelentkezik
  • labilis érzelmi állapot (gyakori sírás, szomorúság, vagy düh)
  • gyakori konfliktushelyzetek
  • önvád
  • lehangoltság
  • szorongás és állandó feszültségérzet

Létezik továbbá: 
  • Szülés utáni depresszió (terhesség alatt is kezdődhet, a szülés után évekig is fennállhat, ha nem kezelik!)
  • Depresszió szezonális mintázattal (évszakok, vagy rendszeres időközönként visszatérve)
  • Bipoláris zavar (a depresszív hangulat váltakozik a felpörgött/feldobott hangulattal)


Gyakran a hangulatzavarok más kórképekkel is együttjárnak: 


szorongás

pszichotikus tünetek

katatónia

szerhasználat



Hogyan, minek következtében alakul ki?


A genetika hatására, tehát örökölhető: ha a családban vagy a tágabb rokonságban előfordult már több esetben, nagyobb a valószínűsége is, hogy kialakul

DE

önmagában ez még nem elég, mindig társul hozzá valami egyéb kiváltó tényező


Az emberi szervezetben lezajló hormonális és biokémiai folyamatok,
betegségek is hozzájárulhatnak,
mint a

  • a női menstruációs ciklus
  • szülés
  • menopauza
  • fogamzásgátlók, vagy egyéb gyógyszerek mellékhatásai
  • krónikus betegségek pl.:
szív- és érrendszeri megbetegedések
stroke
cukorbetegség

A környezeti hatások, mint a hosszan fennálló társadalmi, anyagi és/vagy szociális problémák, és ennek következtében kiszámíthatatlan jövőkép (pl.: gazdasági válság, háború, kormányváltás, kirekesztettség, bullying)
Ide tartoznak még a családon belül bántalmazás, rendszeres konfliktusok, transzgenerációs traumák

A negatív életesemények:

  • közeli hozzátartozó halála
  • abortusz, vetélés
  • súlyos következményekkel járó betegség vagy baleset
  • szeretetkapcsolat elvesztése
    (pl.: kirepülnek a gyerekek, válás, szakítás, barátság megszakadása)
  • anyagi helyzet romlása
    (pl.: kilakoltatás, munkahely elvesztése)
  • bűncselekmény áldozatává válás
    (pl.: betörés, fizikai és nemi erőszak)

Depresszióhoz vezethet továbbá a napi ritmus felborulása (alvás és evés időpontjának rendszertelensége), szerhasználat (alkohol-, nikotin és drogfogyasztás), tovább olyan személyiségvonások, mint az alacsony önértékelés. önállótlanság, kritikus és önkritikus hajlam, pesszimizmus és stresszkezelési nehézség.


A depresszió kezelése


Pszichoterápia:
egyéni pl.: kognitív- és viselkedésterápia, szupportív, pszichoanalítikus
csoportos pl.: szociális készségek fejlesztése, asszertívitás-tréning, művészetterápia
pár és családterápia (ha ilyen jellegű a gond)

farmakoterápia:
gyógyszeres kezelés, antidepresszánsok

A terápia formája függ a depresszió súlyosságától is, enyhe és közepesen erős depressziónál, amikor a személy még képes ellátni önmagát és a munkáját (persze funkció csökkenés mellett), akkor főként pszichoterápiás kezelés javasolt, súlyos esetben viszont szükséges a gyógyszer.

Ám a depresszió sokszor KEZELETLEN marad, mert...
  • az emberke többsége, 60%-a nem kér segítséget, nem fordul orvoshoz
  • ha igen, a háziorvos sokszor nem ismeri fel ezt a betegséget
  • a páciensek gyakran ragaszkodnak a testi betegség tudatához, mert a mentális problémákat gyengeségnek tartják, vagy szégyellik
  • sokszor csak hipochondernek, vagy hisztérikusnak bélyegzik őket
A kezeletlen depresszió következményei:
  • csökkent munkateljesítmény és hatékonyság
  • tudatmódosító szerek használata
  • súlyosbítja a krónikus, a szív- és érrendszeri betegségek tüneteit, lefolyását
  • a depresszió újra és újra kiújulhat, egyre súlyosabb formában jelenik meg
  • öngyilkosság (hamarosan erről is olvashatsz!)

Ha érdekelnek a hasonló témák, szemezgethetsz a PszichoZug c. oldalamról is. 
Ha megrendelnéd a regényem, itt megteheted: https://jekkelgabi.hu/termek/remenysugar/



Megjegyzések

Facebookon is!

Népszerű bejegyzések