Utazás a múltba - regény, fülszöveg

A regény, amit most bemutatnék, a legelső a sorban, amit be is fejeztem. Előtte sok-sok próbálkozásom akadt, eleinte 9-10 évesen állattörténetek: volt ott a Tigrisek földjén, aminek alapjai talán most a Táltosok öröksége c. sorozatomban leledzenek és kerültek megírásra, aztán van itt nekünk a Jessica c. kalandos életű kutyus története, aki valahogy Ázsiába keveredik és új gazdit talál, illetve barátokat az egzotikus állatok között, meg tervben volt egy gepárdos sztori is, ami 4 fiatal gepárd életét vette volna górcső alá. Mindegyikből csupán 2-3 fejezet készült el, aztán a szorgalom hiányában és a rengeteg felmerülő új ötlet miatt el is búcsúztam tőlük. Az egyetlen, amit végigvittem, az a Tapmancs és barátai volt, legalábbis annak az első része, amit el is hagytam 12 évesen és hiába fogtam bele a második részének a megírásába, elment a kedvem az elhagyott füzetek miatt. Na igen, füzetek, mivel 13 éves koromig nem volt otthon számítógépünk... kemény meló volt az! Ma is füzetekbe vezetem a vázlataim, vagy írom le, ha eszembe jut egy jó kis jelenet. Meg a füzet abból is jobb volt, mert csak felkaptam és ha a barátnőim folytatni akarták Tapmancs történetének olvasását, könnyűszerrel megtehették a tanórák közti szünetben.

13 évesen áttértem az emberekről szóló történetekre, ennek első próbálkozása a "Miért pont a suli?" c. borzadvány lett. Így utólag belegondolva, a Tapmancs egy egész menő, akció dús és vicces kis regényke volt ehhez képest. Ez csupán egy kis fantazmagória volt egy kiskamasz fejéből, aki azt akarta elképzelni, milyen is lehet a gimnazisták élete és milyen lehet egy párkapcsolat. A vicc, hogy majdnem befejeztem, csak egy-két fejezetre álltam, hogy kivégezzem az egysíkú kiscsajos szenvedést. DE ekkor jött (14 éves koromban) a Büszkeség és balítélet, én pedig szerelmese lettem a történetnek és Jane Austinnak. Általa megfogalmazódtak bennem az Utazás a múltba alappillérei, aztán még hozzáadtam a lóimádó kislányos énem meg egy akkor futó sorozat férfikarakterét, valamint a fiú-lány gyermekbarátságokról elgondolt sablonokat. Tudjátok, kiskorúkban együtt lógnak, később meg dúl majd a láv. Szóval majdnem gimnazista voltam, mikor belekezdtem, de megtettem és csaknem három évig írtam kisebb-nagyobb megszakításokkal.

Hosszú lett, több, mint 200 oldal A/4es formátumban, három részből áll és egy pszichológus, Bálint Ágnes, aki a kamaszok regényeivel és annak mögöttes mozgatórúgóival, sémáival foglalkozik, azt mondta három éve, hogy ez az egyetlen regényem felel meg a mítosz-teremtési sémának, tehát, hogy kerek-teljes-egész: van benne személyiségfejlődés, kidolgozott történés és irány. Öt éve pedig elküldtem a Novum verlaghoz, én naiv, akik ki is akarták adni, ám túl sokat kértek érte. Ez mentette meg a pénztárcám és a becsületem is. A regény még nem volt kész a kiadásra, tele volt sallanggal, fogalmazási és helyesírása hibákkal stb. Azóta még olykor-olykor előveszem és javítgatom, beleírok, formálom. Már páran olvastátok, páran elkezdtétek, és tetszett nektek, amit nem értek, hiszen akkor még annyi, de annyi hiba volt benne... De örülök és köszönöm. Aki pedig még nem találkozott volna vele, íme a fülszövege:

Johanna hiába töltötte be nemrég a tizennyolcadik életévét, a szülei - heves ellenkezése ellenére - még mindig gyermekként kezelik. A család fekete báránya, aki a  elkényeztetett, városi kamaszok életét éli. Ám Hanna élete teljesen megváltozik, amikor szülei úgy határoznak, hogy Budapestről visszaköltöznek a vidékre, ahol már tíz éve nem jártak. A lány lázad a sorsa ellen, és nem akarja észrevenni, hogy csupán egy boldogabb élet ábrándjai azok, amiket maga mögött hagy. A költözést követően újra meg kell ismerkednie a tájjal, az emberekkel, a régi barátaival, és rá kell döbbennie, hogy nem csak ő, hanem mindenki megváltozott. Ez leginkább legjobb gyermekkori barátjára igaz, Csabára, aki az évek során gőgös álarcot öltött magára. Hanna kíváncsisága felülkerekedik ellenszenvén, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse a rejtélyes múltú srác történetét, amely egy keserédes fordulattal megváltoztatja vélekedését minden ismerőséről. A tiltott, de annál vágyottabb viszony és a múlt, ami még mindig üldözi Johannát, megmérgezi a boldog pillanatokat. Ha pár pillanatra el is hiszi, hogy végre beilleszkedett és elfogadták, egy titok kirobbanása és egy baleset következtében végül mindenki hátat fordít neki. 

A regény elmeséli, miként vezethetnek rossz útra előítéleteink, hogyan szólhatnak bele a jelenünkbe a múlt keserű eseményei, és miért nem szabad konokul csak a saját fejünk után menni. Változásra mindenki képes, csak meg kell találni a helyes célt és az okot, ami segítséget nyújthat a mai rohanó világban. Szórakoztató és humoros olvasmány, remélhetőleg kellemes kikapcsolódást nyújt minden olvasójának.

Részlet a regényből: 

"− Szántszándékkal azért állok itt, hogy Csaba letaperoljon! – háborodtam fel a tornaterem közepén, a gimnáziumi bulin megjelentek színe java előtt. – Iszonyat cink ez az egész. Tuti kitépem a karját, hogy soha többé ne tudja felírni sehová más nevét, majd a nyelvét is kivágom, hogy ne ordibáljon a fájdalomtól, majd kirángatom a lábát a helyéről, hogy nehogy elrohanjon. De, persze, ezt visszafelé érdemesebb lenne végigcsinálni. Nem tudod, ki lehetett az a gerinctelen, aki felrótta a nevem? – néztem hátra. – És gondolom, Csaba sem magától iratkozott fel.

− Biztos. – Válaszolt aktuális pasijelöltem, akivel még mindig nem döntöttem el, hogy járunk vagy sem, de bárhogy is áll a helyzet, elvártam volna, hogy őszinte legyen. De nem volt az. Gyanús volt és biztos voltam abban, hogy tudja, ki volt az, aki belerángatott engem és Csabát ebbe az idétlen iszapbirkozásba.

Szembe velem, Csaba ekkor egyezkedett a kis muksóval, hogy mit kötelező levetnie és mit nem. Mivel neki nem volt melltartója, legalább is merem remélni, így le kellett vennie az egész pólóját. Egy egész póló? Naná, csaknem vágják félbe, hogy a bimbije ne látszódhasson ki! Még mindig jobban járt, mint én – méláztam el. Kíváncsi voltam, mennyire lóg a hája, vagy fordított esettben mennyire horpad be a mellkasa. És ha szőrös? Csak egy jetit ne! – szörnyülködtem el, miközben elmémbe borzalmasabbnál borzalmasabb képek lopták be magukat. Reméltem, szőrteleníti magát, vagy ala natur szőrtelen.

Ám ellenfelem még a pólótól sem akart megszabadulni. A kis szemérmes!

Végül csak nekivedlett ő is. 

A jelenet a következő elmém tébolyult színpadán: képzeljük el magunk elé a Trójai háborút. Én vagyok Akhilleusz, ő pedig Hektor. Az ilyen görög eposzokban a főszereplők mindig görögistenekhez hasonlatosak. Ha letörölném az arcáról azt a fancsali kifejezést, tényleg egy az egyben Hektor lenne. A póló már távozik is a testéről. Ezt lassítva! Lassítva, ha lehetne! Ez a gyerek, nem csak okos… Hé-hé! Te most iszapbirkózásra készülsz! Ne feledd, te vagy Akhilleusz! Akhilleusz, csak női, fekete változatban. És mint tudjuk, Akhilleusz győzött és nem érdekelte Hektor görögisten teste! Mellesleg szőrnek nyoma sincs. Ez egy jó hír. Ilyen pasit élvezet lesz sárba döngölni! Hanna, Hanna, wake up! Nehogy már elájulj tőle, hiszen ő Csaba. Még el is betűzhetem magamnak, hogy rögzítsem. 

Csabában sem tengett túl a tettvágy és azon filózott – valószínűleg –, hogy ki lehetett az, aki ebbe a botrányos helyzetbe sodorta. Ám az én szemfüles lényemnek már feltűnt, hogy Vivienék gúnyosan és elégedetten gusztálnak minket a távolból. Megvoltak a tettesek, akik besároztak. Sajna szószerint. Már tudtam, hogy Csaba mellett még kinek nyomom a fejét ebbe az iszapba, de nem arcpakolást kap! Egészen más oldalról közelítem meg az ügyet.

Mellesleg, fúj, a lábam már tiszta iszap – rázott ki a hideg. Oké, fogjuk fel pozitívan a dolgot: szép lesz a bőröm! Hiába, a bőröm már menthetetlen volt, valamint a lelki állapotomon sem segített ez a felfogásmód. Én lettem a vesztes ügyek béna lovaginája, meg a sarasoké."