Alkoss és fejlődj!

Lassan egy éve tanulok művészetterápiát és ahogy minden terápiás módszert, ezt is előszór saját élményen keresztül sajátítjuk el. A leendő művészetterapeuta a saját bőrén tapasztalja meg az élményt, a technikák hatását, ezáltal pedig mélyebb önismeretre tesz szert. Ebben a bejegyzésemben egy kis ízelítőt szándékozok olvasóim elé tárni saját alkotásaimmal kiegészítve.

A művészetterápia a nevével ellentétben nem gyönyörködtetés céljából jött létre. Nincs szükség hozzá tehetségre, vagy kreativitásra, csupán motivációra, hiszen önismeret szerzésre és személyiségfejlesztésre is tökéletes.

A mai világunkban hozzászoktunk ahhoz, hogy mindent tudatosan szemlélődve szavakkal fejezzünk ki, és ezt várjuk el másoktól, illetve önmagunktól is. Viszont a tudatos, verbálisan elérhető részünk csupán a felszín! Nem hatolunk mélyebbre, nem szánunk időt önmagunkra, ezért elveszünk a mindennapokban, a külsőségekben. Vannak dolgok, amiket lehetetlen kimondani, beszédben átadni, vagy legalább is nagyon nehéz, mert borzasztóan mélyről és régről törnek elő. Ezért olykor idegennek, vagy összefüggéstelennek tűnhet a számunkra és nem értjük mit miért teszünk, mit miért érzünk. Ám időhiányában, vagy a strucc politika részeként, gyakran inkább csak egy legyintéssel elintézzük az egészet és egyre távolabb kerülünk önmagunktól...

Még mielőtt meg tanultunk volna beszélni, a képek nyelvén gondolkoztunk. Szimbólumokban, emlékképekben, érzetekben. A művészetek, mint a festés, a rajzolás, a zene és a költészet, mind-mind a lényünk legmélyéhez, az érzésekhez, a tudattalanhoz szólnak, sok esetben szavak nélkül, vagy metaforikusan. Az alkotó folyamat során, éppen úgy, mint az álomban vagy a meditáció közben, egy más tudatállapotba kerülünk. Koncentrációnk összpontosul, a képzeteink elszabadulnak, az idő érzékünk elveszik. Elengedjük a kontrollt. Hasonló a helyzet akkor is, amikor csak befogadjuk az adott művet. Tehát nem minden esetben van szükség aktivitásra, mégis átélhetjük a flow-t, az áramlatélményt. Ezekben a pillanatokban a művészet eljut ezekhez az ősi és régi gyökerekhez és a katarzis révén a felszínre juttatja azokat.

Ehhez személyre szabottan többféle eszközt is alkalmazhatunk. Épp olyan kifejező lehet a tánc, mint a szobrászat, a zenélés, a montázs vagy a rajzolás. A lényeg, hogy megtaláljuk azt az ágat, ami inspirál, vagy elindít bennünk valamit. Ha már ráléptünk az útra, lehet továbbhaladni és elővenni azokat az irányokat, amiket még nem érintettünk. Talán azért, mert nem szerettük annyira, talán azért, mert nem is ismertük. 

A képzés során leginkább a képzőművészeti vonulattal foglalkoztunk, és azon belül voltak, amiket szerettem, és amiket kevésbé... Az akvarell szétfolyt, a színes ceruza pepecselős, a pasztell maszatolós. Mindenkinek meglesz a mumusa.

Amikor már nem csak kedvtelésből, hanem önismereti, vagy gyógyító szándékkal alkalmazzuk a művészetet, el kell magunkban határolni, mit miért szerünk benne és mit miért nem, ami rávilágít arra, ami hiányzik belőlünk, vagy amit meg kell tanulnunk még. És bármennyire is borzalmasan hangzik, főképp azt kell elővenni, amit nem szeretünk. Mert itt kell fejlődnünk! És ez nem csak magával az eszközzel van így, hanem a színekkel is. Bármennyire nem is tetszik, elővehetünk színeket, amiket az életben sosem... Ha nekünk nem is tűnik úgy, mindegyik alkotás egyedi és értékes! Gyakran az elrontott, elfelejtett részletek lehetnek a leglényegesebbek!

És ahogy előkerülnek ezek az eddig fel nem fedezett, elszúrt, vagy hárított dolgok, a világ is kitárul számunkra. Jobban észrevesszük az apró részleteket, a szépséget és az örömöt! Végül pedig talán elfogadjuk önmagunkat is.