Kopp - kopp

Kopogtatni kell. Nem egyszer. Nem kétszer. Talán a húsz sem elég.

Ritka nagy szerencse, ha a lehetőség magától kopogtat be hozzánk. Meg kell teremteni az alkalmat neki.

Tehát kopogtatásból áll az életem, mióta letudtam a záróvizsgám és állást keresek. Kopogtatás vár rám, mióta fejbe vettem, hogy író szeretnék lenni. Mondjuk csak tizenkilenc éves korom óta gondolom ezt komolyan, miután már négy kéziratot bepötyögtem, meg dupla ennyit félbehagytam.

A Word meg én jó barátok vagyunk tizenhárom éve, ez a barátság egyre szorosabbra fonódik, hiszen motivációs levelek, regényrészletek, illetve ezeknek újra- meg újra- és újra- továbbá újrafogalmazása tölti ki az időmet. Meg a Wordét. Igen, nélküle semmi lennék. Helyesbítek: a laptopom nélkül, mivel ő a test, a fizikai manifesztáció, a Word csak egy skillje...


Szóval napokat töltünk el kettecskén. Állást keresünk, bár nem sokat találunk. Mert ami jó lenne, elvétve akad, hiszen vagy szakpszichológusi végzettségem nincs, vagy tapasztalatom. Egész Pest Megyét bevállalom, a másfél órás reggeli utazást is akár, és még így is csak pár önéletrajzot tudok elküldeni hetente, mert egyszerűen nincs sok lehetőség. Előtte a grafikusi szakmámmal, illetve a szerkesztői-újságírói tapasztalatommal is igyekeztem elhelyezkedni, de valahogy az sem működött.

Sokan vagyunk kevés helyre.

És ugyanez a helyzet a Kiadókkal. Herótjuk van már a kezdő íróktól, a sablonos történetektől, az amatőr dramatúrgiai és helyesírási hibáktól, a névtelen őket folyton ostromló tömegtől.

Be kell látnom, mainstream vagyok.

Mind három dolog, amit szeretek, az közkedvelt és agyon használt, agyon hajtogatott, Dunát és Tiszát berekesztő mennyiségben van jelen a magyar munkaerő piacon.

Évi 5-600 pszichológus végez az országban, ami borzalmasan sok. Lefogadom, hogy minimum kétszer-háromszor ennyi grafikus, legyen az főiskola vagy csak Okj-s szakma, az írók meg... Az a legegyszerűbb. Ahhoz csak kedv és egy gép kell. Persze a minőség nagy kérdés, de rengeteg ember tartja magát írónak, ha már írt pár blogbejegyzést, novellát, vagy belekezdett egy regénybe. Író bárki lehet és akar is az lenni az emberek harmada-negyede, de igazán jó, tartalmas és stilisztikailag meg helyesírásilag helyes szöveget csak kevesen tudnak alkotni. Nyilván én sem tartozom közéjük. Főleg, hogy a nagyok ezt ültetik bele minden kezdő fejébe.

Íme most egy lehetőség, bár még én sem tudtam eldönteni, hogy ez jó vagy rossz, csak lehúzás vagy igazi alkalom: http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php?action=hir&id=1730

Szóval maradt a gyakorlás, a gépelés, a keresés, a talpalás meg a kopogtatás. Csak nem szabad abbahagyni, engedni, hogy beőröljön a mókuskerék, mert akkor leállunk, megelégedünk kevesebbel és elveszik a lényünk egy darabja: a motiváció, az ambíció, egy álom.

Akik lenni akartunk.

Én még csak most lendülök bele igazán! :)