A Sors amit egyik oldalról elvesz, általában visszaadja egy másikon...
Hoztam egy jó hírt, egy rosszat, meg pár cikket. Így, mint olvashatjátok, ez egy vegyes bejegyzés lesz, hiszen a múlt hetem elég sűrűre sikeredett!
Hogy ne acsarkodással, panaszkodással vagy morgással kezdjem, így azzal indítanék, hogy előző héten két cikkem is megjelent a szokott helyen, tudjátok, a TágrazártSzemmel oldalán. Aktualitásként a tanévkezdés jutott eszembe, mint téma, ám nem is közvetlen erről, hanem a nebulókról és a velük kapcsolatos problémákról írtam. Az egyik még az index2 főoldalára is kikerült, így én lenni very happy. Itt olvashatjátok el ezeket:
Nyakunkon a tanévkezdés! Első mumus: az iskolaérettség
Terveztem egy cikket még a hiperaktivitásról is, de az még várat magára, úgy döntöttem, hogy nem ebben a sorozatban jelentetem meg, hanem majd később. Úgyis már szeptember van, ezért a már a "nyakunkon a tanévkezdés" cím sem stimmel, meg a második írás sem kapott nagy nyilvánosságot, így úgy gondolom, a harmadik még annyira sem kapott volna. Lefutott ez a széria.
Nem tudom, ki milyen beállítottságú, ezért ezúttal önkényesen úgy döntöttem, először leírom a jó hírt, mert a rosszról kicsit ömlengeni fogok, és akit nem érdekel, az ne görgessen lejjebb. Előrebocsátom, hogy a pszichológia meg a rokon szakmákban előforduló kavarodásról, és az ezzel kapcsolatos csalódásomról fog szólni. Ám, hogy az optimizmust se veszítsük el, íme a mega-giga jó hír: második helyezést értem el egy novellapályázaton, ahol csaknem 80 novella versengett egymással és a dobogó harmadik fokán is hárman szerepelnek megosztva. A Bosszorgányosról volna szó, nagyon örülök neki, itt olvashatjátok a kiírást meg az eredményhirdetést is! A héten pedig hozom az írást is, amivel ezt elértem. A táltosok öröksége sorozatom világában zajlik a sztori, egy sámánlány a főszereplő, aki majd a regényemben is felbukkan párszor. A pályamű címe: Titkok.
Örömködés letudva, jöjjön a feketeleves! Szóval előző bejegyzésemben írtam, hogy juhú, elkezdek művészetterapeutának tanulni. Hát, ez a helyzet bizony megváltozott. Elmentem a megbeszélésre, az első óra még tetszett, négyféle terápia, saját élmény, befogadó és laza társaság. Nagyon bejött. Aztán a meeting második felében kiderült a kevésbé publikus, kissé sikamlósabb része a dolognak, mint például, hogy se az egészségügyben, se a pszichológusok körében nem elismert a képzés, nem számítják be plusz kreditnek, pedig arra később szükségem lesz, ha nem akarom elveszteni majd a diplomám, aztán meg az is napvilágra került, hogy igazából előfeltétele sincs a képzésnek, érettségi nélkül is bárki elkezdheti. Ez jó hír azoknak, akik nem akarnak sokat tanulni, viszont meleg talajt szolgáltat a rengeteg önjelölt lélekbúvár és kuruzsló születésének, akik miatt csorbul a terapeuta szakma nívója, híre. Minimális előképzettség, legalább egy pedagógusi vagy szociális munkás kellene, egy picike jártasság, egy alapdiploma...
Elszomorított és kiábrándított ez a találkozó. Aztán már nem is bántam, hogy nem tudtam időpontot egyeztetni velük, mert mindig ütközött valakiével. Ahhoz túl sok időbe és pénzbe kerül, hogy csak úgy beleugorjak, nem ezért gyűjtögettem. Hatalmas összevisszaság van a pszichológusi szakmában, rengeteg bóvli, semmirevaló képzés létezik, a művészetterápia meg a határmezsgyén egyensúlyoz, sok szakma kapcsolódik hozzá, így duplán nehéz jó helyet, továbbképzést találni benne. Elkeserítő.
Elszomorított és kiábrándított ez a találkozó. Aztán már nem is bántam, hogy nem tudtam időpontot egyeztetni velük, mert mindig ütközött valakiével. Ahhoz túl sok időbe és pénzbe kerül, hogy csak úgy beleugorjak, nem ezért gyűjtögettem. Hatalmas összevisszaság van a pszichológusi szakmában, rengeteg bóvli, semmirevaló képzés létezik, a művészetterápia meg a határmezsgyén egyensúlyoz, sok szakma kapcsolódik hozzá, így duplán nehéz jó helyet, továbbképzést találni benne. Elkeserítő.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése