2015. július 17., péntek

Ki az a Mary Sue? És miért teremtjük őt?

Mary Sue-ról rengeteg oldalon, sokféle formában olvashattatok már, de kevés cikk említi ennek pszichológiai és fejlődéslélektani aspektusait. Én most erről mesélnék kicsit.

Először tisztázzuk, ki is az a Mary Sue

Mary Sue nem híresség, sőt nem is valós személy. Csak egy metafora, ráadásul nem is hízelgő, ha valakit összefüggésbe hoznak vele. Eredetileg egy Star Trek fanfiction-paródia hősnőjét nevezték így (1970-es években), később azonban minden olyan irodalmi hős metaforájává lett, aki szerzője túlzott szimpátiáját élvezi, és ebből kifolyólag valószerűtlenül tökéletesnek mutatkozik. Mary Sue sablonos, kiszámítható karakter, melynek férfi változata a Gary Stu, de a Mary Sue elnevezés az elterjedtebb, ezért férfi karaktereket is illetnek vele. Élőhelye főként a fanfiction, a fantasy és sci-fi.








Mary Sue legfőbb jellemzője, hogy tökéletes, mind külsőre, mind belsőre. Soha nem él vissza a helyzetével, mindig türelmes, megértő, tehetséges, ecetera. A környezet is hozzásegíti ehhez, (pl. legjobb barátja nagyon ronda). Jellemző, hogy egy évek alatt nehéz munkával elsajátítható készséget ő napok alatt megtanul, vagy rengeteg nyelven beszél. Általában nagyon káros a környezetére idézőjelesen, mivel annyira tehetséges, ügyes, tapasztalt, hogy a körülötte lévők emiatt az olvasó számára amatőröknek látszanak. Mindenki irigy rá, vagy irreálisan szeretik, amikor irigykedniük kellene. Ha mégis van egy jellemző tulajdonsága, például türelmetlen, akkor ez csak azokban az esetekben mutatkozik meg, amikor az áldozat megérdemli.

Ja, és mindig megmenti a világot! 

A Mary Sue karakterre ritkán hat a külvilág, ugyanolyan vonzó, ha már három napja nem mosdott, meg miután épp megölt véres harcban egy bengáli tigrist. Mary Sue-t gyermekkorában hatalmas traumák érték, felnőtt korában is sokszor visszaélnek a helyzetével. Mindig minden akadályt legyőz, de ha mégsem, az visszavezethető erre a gyermekkori traumára. Ami még kimondottan jellemző, hogy a Mary Sue karakter nem azért akarja megmenteni a világot, vagy rendelkezik jóval kisebb, de jótékony céllal, mert erre különösebb oka van, hanem azért, mert "ő az a fajta", ez a dolga. Tulajdonképpen lehet, hogy vágyai sincsenek ezen a célon kívül. 

Van egy nagyon jó teszt (csak sajnos angol) arra, hogy kiderítsd, a te és a karaktered bele kerültettek-e ebbe a csapdába: http://katfeete.net/writing/suestart.php Ne ijedj meg! Nekem is sok karakterem 40-90 pontot ért el a teszteken, ami középút (200 felett van a maximum). El kell engednünk őket jobban, hogy önálló karakterek legyenek. Persze ehhez elengedhetetlen az önismeret, valamint, hogy őszinték tudjuk lenni önmagukkal és ne sértődjünk meg a kritikákon. Nem minket és nem is a szereplőnket bántják, csak segítenek, hogy hitelesebb és szerethetőbb legyen a szereplőnk. Ugyan ki szeretne egy olyan embert, aki mindenben tökéletes és minden dicsőséget eloroz mások elől? 

És most a lényeg: Miért teremtünk Mary Sue karaktereket?


Itt egy pécsi pszichológusnő, Bálint Ágnes kutatásait venném alapul, tőle idézek, aki kamaszok regényeit tanulmányozta éveken keresztül:

"A felnőtté válás küszöbén a serdülő számos olyan változás elé néz, amelyek teljesen átalakítják az önmagáról és a világról alkotott képét. Viharos biológiai, nemi, kognitív és szociális érésen esik át, amellyel maga is nehezen tart lépést. Ezekkel azonos horderejű az a változás is, ami a serdülő lelkének legszemélyesebb szférájában zajlik, és amit Erikson kifejezésével identitáskrízisnek nevezünk. A serdülőkorban vetődnek fel először, ugyanakkor kikerülhetetlenül élesen is azok a kérdések, amelyek a saját személyre vonatkoznak: ki vagyok én, mi vagyok én, mi az életem értelme, hova tartok, kihez tartozom, és így tovább. A serdülő egyszerre költő és filozófus, aki felfedezi az élet nagy kérdéseit, és hisz abban, hogy megtalálja a válaszokat is. A serdülőkor az az időszak, amely során a válaszok keresése zajlik, és e válaszok segítségével az identitás felépítése, megkonstruálása történik.
A serdülőkorban az én is döntő átalakuláson megy keresztül. A különböző pszichológiai elméletek ennek a változásnak különböző aspektusát ragadják meg és hangsúlyozzák. A pszichoanalízis megnövekedett nárcizmusról beszél, ami megnövekedett önszeretetet, ugyanakkor nagyfokú érzékenységet és sérülékenységet is jelent. Az önmagát jónak, sőt tökéletesnek megélő serdülő elismerésre és csodálatra vágyik a környezetétől, és amennyiben ezt nem kapja meg, visszahúzódással vagy ellenségességgel reagál. A serdülő továbbá visszavonja libidóját a környezetéről, úgy érzi, hogy egyedül önmagát tudja szeretni. 
Az énbe integrált potenciálok teszik lehetővé az én felnagyítását, a grandiózus szelf megjelenését, ami által a serdülő önmagát rendkívülinek, bármire képesnek és sérthetetlennek észleli. Időnként úgy érzi, hogy minden érdekli, és késztetést érez arra, hogy a legkülönfélébb területeken jártasságot szerezzen, kompetenciákat fejlesszen ki. Önmagában végtelen lehetőségeket, erőforrásokat fedez fel. Piaget az egocentrizmus újraéledésére mutat rá a serdülőkorban. A serdülők új kognitív kompetenciájuk birtokában komplex elméleteket konstruálnak, amelyek középpontjában a maguknak tulajdonított elhivatottság, messianisztikus reform-szerep áll. 
Megfigyelhetünk a növekedésével ellentétes folyamatot is a serdülő énjében: a regresszív tendenciát, ami Erikson szerint a serdülőkori krízis megszokott velejárója. A szülőkről történő érzelmi leválás okozta szeparációs szorongás váltja ki. Az én-regresszió lényege, hogy az én feladja a már elért alkalmazkodási szintjét, és korábbi szintekre tér vissza. A regresszív folyamat révén a serdülő az énjének tudattalan szféráiba is bebocsátást nyer. Ez teszi alkotóvá, és ettől lesz az alkotása eredeti, izgalmas és hiteles. 
Paradoxonnak tűnik, hogy a jelenlegi serdülő nemzedék keveset, vagy egyáltalán nem olvas, viszont igen sokat ír. Az internet világa nemcsak fogyasztásra, hanem aktív közreműködésre, illetve önmaguk „megmutatására” is csábítja a fiatalokat, akik így igen sok időt töltenek „chatezéssel”, blog-írással, illetve a hagyományos irodalmi műfajok művelésével: verseket, novellákat, regényeket írnak, és adnak közre az erre szakosodott internetes portálokon. 
Miért írnak a serdülők regényt? A regresszióban levő én számára minden kreatív tevékenység, így az írás is az én-megerősítés és az én-teremtés szolgálatában áll. A regény teret enged az identitása tervezgetésén, építésén dolgozó serdülőnek arra, hogy konkrét identitás-terveket/projekteket fogalmazzon meg. A fantázia szintjén átélheti, kipróbálhatja, megnevezheti a vágyott identitást, illetve az én vágyott aspektusait. A főhősök tehát ilyen értelemben a szerzők identitásprojektjei.  
A novellával szemben, ami inkább egy-egy konfliktusra, élet-pillanatra fókuszál, a regénybe egy egész világ belefér. A regény fikció, a regényíró, még a realista is, egy fiktív, alternatív világot teremt. Ilyen világ-teremtésre először a serdülőkorban válunk képessé a Piaget által leírt formális műveleti gondolkodás birtokában. Egy fiktív világ elemei közötti koherencia megteremtése, hipotézisek alkotása és ellenőrzése, illetve az elvont fogalmakkal való operálás mind előfeltételezi a formális műveleti gondolkodás meglétét. A világ-teremtés továbbá alkalmat ad a belső káosz kívülre helyezésére, és ezáltal tudatos kontroll alá vételére. A regénybe továbbá belefér a grandiózussá növelt én is, a maga tökéletességével és omnipotenciájával. Az ilyen körülmények között megalkotott hősök azonban várhatóan nem árnyalt lélekrajzzal jellemezhető, összetett személyiséggel bíró hősök lesznek, hanem nagy valószínűséggel jól kifejlett Mary Sue-k. 
Mary Sue tehát az egészséges énfejlődés jele a serdülőkorban – ezért nem kigyomlálni, kritizálni kell, hanem empatikusan elfogadni." 


Többet itt olvashattok erről: