Kutatásom (2015) : Önimádat vagy egymásra hangolódás?

Tegnap megvédett és ötösre értékelt (el sem hiszem!!!) szakdolgozatom művészek személyiségvonásait hasonlítja össze alkotással nem foglalkozó személyekével. Azért választottam ezt a témát, mert már az ókor óta élnek olyan elképzelések, miszerint a művészekre más tulajdonságok és személyiségvonások érvényesek, mint az átlagos emberekre. Arisztotelész melankolikusnak, a reneszánsz Ficino mániásnak, a romantikus korszakban pedig megihletett zseniknek tartották az alkotókat, akiket csak egy hajszál választott el attól, hogy megőrüljenek. Mióta a pszichológia tudományként is elfogadottá vált a kreativitás mezsgyéjén folynak kutatások, az általános lélektan keretein belül, de a személyiséglélektan is kivette a szerepét különböző személyiségleltárok felvételével, amelyek azt mutatták, hogy a művészek két nagyobb csoportra lehet osztani: a kivételes tehetségekre (Nagy C), akik patológiás tüneteket mutatnak (bipoláris zavar, depresszió, skizofrénia), illetve az hétköznapi kreativitásra (Kis C), amelyen belül két csoport is kialakult, a tanulási folyamat alatt lévő (mini C) és a professzionálisra fejlesztett kreativitás (Pro-C), amely inkább a mentális egészséggel mutatott összefüggést (1, 2). 

Tipikus személyiség jellemzések az egészséges alkotókra vonatkozólag: 

Mások és a saját hangulatuk, érzéseik iránt jóval fogékonyabbak, empatikusabbak, miközben a kudarc és szorongáskeltő helyzetek inkább kihívják, mintsem elborítják őket. Hajlandóságuk van arra, hogy mások gondolkodását és cselekedeteit utánozással nyomon kövessék, ezáltal könnyebben tudnak időlegesen sokféle identitást létrehozni. Ismérvük saját kreativitásuk tudata, eredetiség, függetlenség, kockázatvállalás, energikusság, kíváncsiság, humor, az újdonság és a komplexitás kedvelése, a nyitottság, az egyedüllétre való igény, jó megfigyelőképesség. Sterberg hangsúlyozza még a kétértelműséggel, az ellentmondásokkal szembeni toleranciát és az önelfogadást. A fiatal művészek hasonló korú és nemű nem művész társaiknál komolyabbak, ugyanakkor kevésbé kötődnek a társadalmi normákhoz. Inkább érezték szükségét személyes autonómiának, kísérletezgetésnek és újdonság létrehozásának, s a függőséget nehezen viselték, a társadalmi viszonyok szokásos hálózatán és a kulturális kötöttségeken kívül álltak. Emellett jellemző rájuk a gyors elmetempó, a verbális gazdagság, az impulzivitás, a bonyolultság kedvelése, a szarkazmus, az önérvényesítés, az intellektuális kockázatvállalás, az egymástól távol eső jelenségek közötti asszociációk létrehozása. Feist kutatásában további tényezőket talált az újdonságkeresésen és a nyitottságon kívül: fantázia orientáltság, imaginatívitás, intuitívitás. Impulzívak, nem igazán lelkiismeretesek, emocionálisan érzékenyek és szorongásra hajlamosak. Az átlagnál gyakoribb közöttük az alkohol, a drogfogyasztás, viszont erősen ambiciózusak, teljesítményigényük magas és nem kívánnak másokban jó benyomást kelteni. Az alkotáshoz kitartásra és perszeveranciára van szükség (3). A művész egészséges nárcizmusának része némi grandiozitás, perfekcionizmus, önelégültség, esetenként a külsőségek túlzott hangsúlyozása. A szokásosnál nagyobb szüksége van az átmeneti térre, mert csak ott érzik otthon magukat, ott tapasztalják meg a tehetségüket, belső erejüket (4).

Ugye, van némi ellentmondás? Na, majd később kiderül, miért!

 Az adatfelvétel írókkal, képző- és iparművészekkel, valamint egy kontroll csoporttal zajlott le online kérdőív formájában, amely során az empátiát mérő, IRI-t, az érzelmi intelligenciát feltérképező WLEIS-HU-t, valamint a nárcizmust vizsgáló NPI-t alkalmaztuk mérőeszközként.

Mi is azaz empátia és milyen aspektusait vizsgáltam? 

„Az empátia nem naturális jelenség, legfeljebb feltételeiben, inkább fogalmi konstrukció a jelenség értelmezésére. Különböző körülmények között eltérő mértékben és módon valósul meg. Kialakulásához gyakorlat szükséges, továbbá számos készséget meg ismeretet kell elsajátítani ahhoz, hogy igazán hatékony legyen. Megnyilvánulása függ az emberek közötti kapcsolat jellegétől, valamint az empátiát átélő ember akaratától. Segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába, ennek nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket szavakban direkt módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek törvényszerűen. A személyiség beleéli, mintegy a másikba vetíti önmagát, viszont maga a beleélés mozzanata még nem egyenlő az empátiával. Empátiává a beleélés akkor lesz, ha az élményt tudatosan feldolgozzuk, a másik emberből megértett összefüggéseket önmagunk számára megnevezzük és értelmezzük. Feltétele a társas helyzet, valamint a közvetlen kommunikációs kapcsolat az empátiát használó és az empátiásan megértett személyiség között, a fogalomnak azonban abban az általános, kiterjesztett értelmében, ahogyan ezt a kommunikációelmélet alkalmazza, vagyis jelzésváltás, jelzéskódolás, függetlenül attól, hogy a jelek milyen természetűek, konvencionálisak-e vagy biológiailag meghatározottak” (5).

Én Davis IRI kérdőívét használtam, ami négy aspektusra bontja az empátia jelenségét. Szerinte az empátia olyan konstruktumok készlete, melyek az egyik individuumnak a másik élményeire adott válaszaival vannak kapcsolatban. A jelenség válaszjellegű, a személy emocionális megnyilvánulásainak a hatására jelenik meg. A négy megkülönböztetett skála: Aa Pespektívafelvétel a kognitív empátia mérésére szolgáló faktor, amely a legkomplexebb kognitív folyamat. Mások nézőpontjába való belehelyezkedést jelent különböző szituációkban, miközben az egocentrikus attitűd gátlás alá kerül. A Fantáziaskála a fiktív történetekbe való elmélyülést és a fiktív karakterekkel való azonosulás mértékét tárja fel. Az Empátiás törődés a másik emberre irányuló empátiás válasz, míg a Személyes distressz affektív válasz, amely ellentétes az empátiás törődéssel, mert az énre irányuló empátiás választ jelenti (6)

Mit nevezünk érzelmi intelligenciának és én melyik elmélet mentén haladtam?

Az érzelmi intelligencia három jelentését szokták hangsúlyozni a terület népszerűsítői. Az első szerint a fogalom a kulturális rend megfelelője, egy adott kor lelkét tükrözi. A második azt vallja, hogy személyiségvonások egy csoportjára vonatkozik, amelyek fontosak az életben elért sikerekhez (pl.: önfegyelem, szociális készségek, teljesítménymotiváció). A harmadik, akadémiai felfogás szerint pedig olyan készségek összessége, amelyeket az érzelmi információ feldolgozásakor használunk (7). Petrides és Furnham hasonlóképp osztályozta az elméleteket, ők megkülönböztettek mentálisképesség-alapú (kognitív-érzelmi képesség), személyiségvonás-alapú (érzelmi személyes hatékonyság), végül kevert (képesség- és személyiségvonás-alapú) érzelmi intelligenciát.

Az általam használt modell Mayer és Salovey (8) elméletéből indul ki, akik szerint az érzelem és értelem kooperatív kapcsolatban állnak egymással. Az EQ összetevői: az érzelmek percepciója, értékelése és kifejezése; a gondolkodás érzelmi serkentése; az érzelmek megértése és elemzése, illetve az érzelmi tudás alkalmazása; az érzelmek szabályozása az érzelmi és intellektuális fejlődés érdekében. Elképzelésük szerint az érzelmi intelligencia speciális kompetenciák, mentális képességek és jártasságok együttese, az intelligencia fogalmához hasonlóan. Ám Wong és Law (9) elképzelésében ezen faktorok némelyike összevonásra került, mások pedig nem jelennek meg külön. Négy aspektusát ragadják meg a fogalomnak: a saját érzelmek értékelése, mások érzelmeinek értékelése, az érzelmek hasznosítása és az érzelmek irányítása. Az első kettő esetében az alapvető információ feldolgozó készségek vannak a segítségünkre, fontosak, mert akik gyorsabban és pontosabban tudják értékelni és kifejezni az érzelmeiket, jobban képesek a környezetükre reagálni. Rokon képességek az empátiával, ellentétük pedig az alexitímia, amely sok mentális megbetegedés kísérő tünete. A harmadik komponenst más néven érzelmi műveltségnek is nevezik, ez az érzelmek szavakkal történő címkézésének képessége, amihez előbb meg kell tanulnunk, mit közvetítenek az érzelmek a tárgyi és szociális környezetükkel való kapcsolatainkról, illetve elengedhetetlen ahhoz, hogy felismerjük az átmeneteket az érzelmek között. A negyedik pedig az érzelmi szabályzás, mely a hangulatfenntartó és hangulatjavító stratégiákat foglalja magába. Ez azért fontos, mert azok az emberek, akik képtelenek az érzelmeik szabályozására, nagyobb valószínűséggel élnek át negatív érzelmeket és gyakran válnak rossz hangulataik foglyává. Ennek fejlettebb, ám gátlástalanabb módja a manipuláció, tehát mások érzelmeinek irányítása (7). 

Szakmailag mit nevezünk nárcizmusnak és azon belül mely faktorokat kutattam?

A nárcizmus fogalma a pszichológiában a 19. század végén honosodott meg, elterjedése egyértelműen Freud nevéhez kötődik. Ő volt az első, aki a nárcizmus szót a pszichoanalitikus diskurzusba bevezette, meglátása szerint, mielőtt az én bármilyen tárgykapcsolatot létesítene, azaz bárkit szeretne önmagán kívül, először saját magát kell szeretnie (10). A nyílt nárcisztikusok jellemzése egybevág a korábbi és aktuális DSM kötetek által leírt nárcisztikus személyiségzavar diagnózisával: olyan nagyzásban, a csodálat igényében és az empátia hiányában megnyilvánuló sajátosság, amely a kora felnőttkortól kezdve számos helyzetben megfigyelhető (akár fantáziában, akár viselkedésben). Jellemző rá: a saját fontosság nagyzoló élménye; a határtalan sikerről, szépségről, éleselméjűségről vagy ideális szerelemről való gyakori fantáziálás; azt gondolja magáról, hogy olyan egyedi személy, akit csak hozzá hasonló „felsőbbrendű” emberek vagy intézmények érthetnek meg; túlzó mértékű csodálat elvárása; feljogosultság, nem indokolt kedvező bánásmód érzése; interperszonális önzőség; empátia hiánya; gyakori mély irigység érzés; gőgős és fennhéjazó magtartás, vagy attitűd (11). Negatívan korrelál a barátságosság és a lelkiismeretesség személyiségkonstruktumokkal, az érzelmi intelligenciával, valamint az empátiával, rossz elmeolvasók.

Az általam mért faktorok: Autoritás, az Énhatékonyság (Exibicionizmus), a Felsőbbrendűség (Grandiozitás), a Magamutogatás, a Manipulálás, a Hiúság és a Jogosultság (10).

Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a Nárcizmust és az Empátiát egymás ellentétének tekinti a szakirodalom, ennek ellenére a művészeknél mindkét vonás meglétét alátámasztották már, ezért Csíkszentmihályi (12) nézetével élve, miszerint az alkotókra paradox jelenségek vonatkoznak, úgy gondoltam, az általam felvett eredményeken is tükröződni fog ez, tehát a nárcisztikus és empatikus vonásokat is mutatni fognak a megkérdezett művészek.

A mintám:

A vizsgálati személyek három csoportját, a képző- és iparművészeket, az írókat és a művészetekkel egyáltalán nem foglalkozó embereket internetes felületen kerestem fel, kényelmi, hólabdaszerű-mintavétel történt. Az adatfelvétel másfél hete alatt a kitöltők száma elérte a 721 főt, ebből több mint a fele író volt. Az életkort tekintve 18 évestől 80 esztendős korig akadtak válaszadók (M: 29,825, SD: 12,39), ebből 643 (89,2%) nő és csupán 78 (10,8%) férfi.

A 721 fős mintán illesztést is végrehajtottam. A képző- és iparművészek, írók és a kontroll csoport tagjait illesztettem nem, kor, végzettség, családi állapot és lakhely szerint. 237 fő került be így, csoportonként 79 fő, 18-tól 47 éves korig. Mivel az összes kitöltő esetében sem haladta meg a 11%-ot a férfiak aránya, így férfiak illesztésére nem kerülhetett sor, tehát az eredmények a női populáción kerülnek értelmezésre. Ezért az alant szereplő első 3 hipotézis eredményét csak NŐI mintára lehet vonatkoztatni!

Egy másik illesztett mintát is létrehoztunk, ez a művészek populációján történt, azon belül a profik, amatőrök és hobbizók kategóriáit választotta külön. Csoportonként 33 embert (összesen 99 fő), 31 nőt és 2 férfit tartalmaz, mert nem, kor, végzettség, családi állapot és lakhely szerint is illesztettem a vizsgálati személyeket a negyedik hipotézis tesztelése érdekében. A mintába 18 és 46 életkor közötti művészek kerültek.

HOBBIZÓ. szabadidejében, szórakozásból, önmagának vagy egy szűk körnek alkot

AMATŐR: tanulja vagy tanulta, illetve versenyeken indul, pályázgat, de még nem ért el átütő eredményt

PROFI: az adott művészeti ágban dolgozik, elért már nagyobb eredményeket (kiállítás, elismert díj elnyerése, kiadói szerződés)

Kutatásom eredményei:

Az első hipotézis szerint az íróknak magasabb az érzelmi intelligenciája a képzőművészekkel és a kontroll csoporttal szemben. Ezt a felvetést három skálán, a Saját érzelmek értékelése, Mások érzelmeinek értékelése, valamint az Érzelmek hasznosítása szempontjából sikerült kimutatni, emellett az Érzelmek hasznosítása a képzőművészeknél is szignifikánsan magasabbnak bizonyult.

 A második hipotézis, miszerint a művész csoportoknak magasabb az empátiája, mint az átlag populációnak, csak a Fantázia skálán nyert alátámasztást, valamint az írók körében még a Perspektívafelvétellel kapcsolatban.

 A harmadik feltételezés szerint a művészek nárcisztikusabbak a kontroll csoportnál, amelyet NPI bizonyos skáláinak megbízhatatlansága miatt, csak három skálán lehetett tesztelni. A képzőművészek a Hiúság skálán, az írók pedig a Manipuláció skáláján mutattak eltérést. Az összesített nárcizmus skálán viszont mind a három csoport hasonló eredményt ért el, tahát nem mondható, hogy általánosságban véve nárcisztikusabbak lennének a művészek.

 A negyedik hipotézist, miszerint a művészek minél többet értek el az adott művészeti ágban, annál egészségesebbek mentálisan (magasabb érzelmi intelligencia, empátia és adaptív nárcisztikus vonások) nem sikerült alátámasztani, csupán az Érzelmek hasznosításával  és az Érzelmek irányításával kapcsolatban.

Az eredmények magyarázata:

Az első felvetés, miszerint az íróknak magasabb az érzelmi intelligenciája, mint a képzőművészeknek és az átlag populációnak, az Érzelmek irányítása skálán kívül a WLEIS-HU további három skáláján nyert alátámasztást (Saját érzelmek értékelése, Mások érzelmeinek értékelése és Érzelmek hasznosítása). A kreatív írás során bemutatott személyek és érzelmek leírása abból nyeri hitelességét, hogy az írók önmaguk és mások érzelmeit is jól értékelik, be tudják azonosítani azokat és ki is tudják fejezni, továbbá ha nem is eredendő ez a képességük, de időt szentelnek a gyakorlására, fejlesztésére. Az Érzelmek hasznosítása kiemelt jelentőségűnek tűnik a művészek alkotófolyamatában, mert mind a két művész csoport jobbnak bizonyult benne a kontrollal ellentétben. Különböző szakirodalmak szerint a művészetterápiák szerepéhez hasonlóan az alkotó embereknél is gyakori, hogy a problémamegoldás, az érzelmek tudatosítása eszközeként alkalmazzák a művészetet, ezzel tartva fenn mentális egészségük egyensúlyát (13). Az Érzelmek irányítsa skálán mindhárom csoport azonosan értékelte önmagát, amely azzal lehet összefüggésben, hogy egyes tanulmányok szerint a művészeknek általában átlagos, vagy átlag alatti színvonalon képesek kezelni feltörő érzelmieket, csaknem neurotikusok.

A második feltevés szerint a művészek empatikusabbak az alkotással nem foglalkozó embereknél. Ez a hipotézis a négy IRI skála közül kettőnél nyert alátámasztást, ezek a Fantázia skála, valamint a Perspektívafelvétel. Az előbbi mind a két művész csoportnál magasabb értéket ért el, ami reflektál Freud elképzelésére, miszerint a művészeknek több lehetőségük van a fantázia forrásából meríteni, lazábbak a képzettársításaik, valamint Buda is kiemelte a fantázia szerepét az alkotás folyamatában. A Perspektívafelvétel kizárólagosan az íróknál lett magasabb, amely összefüggésben lehet Mások érzelmeinek értékelésével, valamint azzal, hogy bele tudnak helyezkedni különböző szerepekbe, képesek a szereplő pszichológiai perspektívájának, azaz mentális állapotainak megjelenítésére az alkotótevékenység során. Az Empátiás törődés, illetve a Személyes distressz mindhárom csoportban megegyező értéket mutatott, tehát ezen vonások valószínűleg kevésbé fontosak az alkotófolyamatban, mértékük megegyezik azzal, amivel az átlag populáció rendelkezik.

 A harmadik hipotézis azt állította, hogy a művészek nárcisztikusabbak a művészetekkel nem foglalkozó embereknél. Ezt a felvetést nem lehetett kielégítően megvizsgálni a mérőeszköz egyes skáláinak megbízhatatlansága okán, de az összegzett nárcizmus skála használhatónak bizonyult. Ez nem mutatott eltérést a három csoport között, ez alapján azt mondhatjuk, hogy a művészek nem tekinthetők nárcisztikusabbnak az átlag populációnál szemben az évszázadok óta élő közhiedelemmel (1). Ám nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a szintén megbízhatónak talált Hiúság skála a képző- és iparművészek körében magasabb értéket ért el, tehát a vizuális alkotófolyamatokkal foglalkozó művészek hiúbbak az íróknál és az áltag populáció tagjainál, ami eredhet esztétikai érzékükből, a szépség örökös keresésének vágyából, emellett Lombroso a hiúságot a művésztípus egyik ismérvének tartotta. Az íróknál a Manipuláció jelent meg kiemelkedő vonásként a nárcisztikus vonások közül, ez összecseng Oláh (7) elképzelésével, miszerint a manipuláció az érzelmi intelligencia fejlettebb formája, amely során az illető már tudatosan alkalmazza a mások érzelmeinek értékelésének képességét arra, hogy befolyásoljon másokat. A regény- és a történetírás is manipuláció, a regény története hat mások érzelmeire, vezeti az olvasó figyelmét. Kiemelném, hogy csak a nyílt nárcizmust vizsgáltam, a rejtett nárcizmus, ami a érzelmi sebezhetőséget nézi, nem került felvételre!

A negyedik hipotézis kizárólagosan a művészek mintáján került tesztelésre, azon belül is a hobbizó, amatőr és profi csoportokat vizsgálta. Azt feltételeztük, hogy az érzelmi intelligencia, az empátia és az adaptívabb nárcisztikus vonások erősödnek, tehát mentálisan egészségesebbek (8), minél kompetensebb, elismertebb lesz az illető a saját művészeti területén belül. Ezt a hipotézist nem sikerült alátámasztani, csak az Érzelmek hasznosítása mutatott különbséget a profik csoportja és amatőrök, valamint hobbizók között, ám ha korrelációban megvizsgáltuk, ez az érték is gyengének minősült. Ez alapján azt kell feltételeznünk, hogy a művészeteken belül elért eredmények, valamint az, hogy milyen minőségben foglalkozik valaki egy művészeti ággal, nem jár együtt személyiségbeli változással. Pszichológiai szempontból csak az a fontos, hogy alkosson az adott személy, mert a kreatív viselkedés, bármilyen színvonalú is legyen, gyógyító hatású.

A szakdolgozatban természetesen jobban ki van fejtve minden, a kutatás korlátai és továbbfejlesztésének lehetőségeit, a pontos statisztikai adatok is szerepelnek, illetve kifejti a vizuális és verbális művészetek közötti különbségeket, az empátia és a nárcizmus szerepét az alkotófolyamatban. Részletes hivatkozási jegyzék a szakdolgozatom irodalomjegyzékében található. Ez a verzió csak a laikusoknak és a pszichológia iránt érdeklő közönségnek készült, nem tudományos színvonalú cikk.

Ezen kívül készült egy másik kutatásom is az alapképzés során, azt itt olvashatjátok. A minta ott kifejezetten írókra szorítkozott, akikkel a PIK, valamint a BFQ kérdőíveket vettem fel.