A táltosok öröksége sorozat I. A négyek

Egyik borítótervem a Négyekhez
Ez az első misztikus, romantikus, horror, fantasy sorozatom, aminek most a negyedik köteténél tartok. Ez valószínűleg a záróakkordja is lesz a történetnek. 19 évesen kezdtem, az Ahol a part szakad-ot hagytam félbe miatta, és az első részét, amit most bemutatnék nektek, négy hónap alatt megírtam, annyira élveztem. Azóta hozzáírtam, lefaragtam, nézőszöget váltottam az elbeszélésben, tesztolvasókkal véleményeztettem, csiszoltam a karakterek személyiségén. Így van ez. A regényírást nem lehet befejezni, csak félbehagyni.


Íme két exposé:



Az első, amit 2013-ban írtam:

"Szonja vagyok. Egy lány, aki sosem vágyott olyan hétköznapi dolgokra, mint a kortársai. Nem kellett se pénz, se karrier, se barátok és még kevésbé a szerelem. Mindig is más voltam, mint ők. Amit szerettem, az csupán a magány és a vadon. Legalábbis azt hittem. Aztán egy szép nyári napon besuhant az életembe az a csillogó szemű, rémítő szépségű fazon... 
Lotár, ahogy én elképzelem
Egy egyszerű nyári tábornak indult az egész. De már a kezdet kezdetén is baljós árnyak kúsztak a képbe. Két hátborzongató idegen szállt fel a távolsági buszra, akiket senki sem ismert. Összesúgtak a hátuk mögött, tisztelettel és félelemmel követték mozdulataikat. A hegyekbe érve pedig egyre különösebb és különösebb események követték egymást, majd a telihold hatására teljesen elszabadult a Pokol…  
A fiú Lotárnak nevezte magát. A neve annyit tesz: hírneves harcos. Egy ketrecbe zárt farkas, aki végre megért arra, hogy béklyóitól megszabaduljon. Sosem tudta kordában tartani mérhetetlen erejét, és ezért rettegett tőle mindenki. Vadállatnak, egy szörnyetegnek tartották. Ám engem nem tudott elijeszteni. Ő lett számomra a tűz, amely taszít és vonz egyszerre, szavak nélkül. Rádöbbentett, hogy eddig nem a saját életemet éltem. Emberi szerepbe erőszakolt a társadalom, és valódi vágyaimat elcsitította bennem.
A két főszereplő
Azóta éltem tudatlanságban, amióta öt évvel ezelőtt egy ködös, véráztatta hajnalon szertefoszlott az egész gyermekkorom. Elvesztettem önmagam, az emlékeim és a szüleimet is. Ám a rejtélyes idegen újra felidézte bennem létem értelmét, eredendő és ösztönös szükségleteimet… Újra tudni akartam, hogy ki vagyok és honnan érkeztem. Elhallgatták előlem az igazságot, hogy megkíméljenek. Egy hazugságokból szőtt dajkamesébe kényszeríttetek, és senki sem engedte, hogy kilépjek ebből a kreált valóságból. Még Ő sem. 

A prófécia szerint öt évvel ezelőtt Lotárnak is meg kellett volna halnia, ahogy a többi január elsején született gyermeknek, de a nagybátyja megmentette az életét, és jótékony feledést bocsátott az elméjére. Négy társával együtt hasonló sorsban osztozott, négyen maradtak, akik túlélték a mészárlást. Mihelyt a lappangó múlt felszínre kerül, nyílt titokként terjed a hír, gyorsan összeáll egy fejvadász osztag, hogy bevégezze, amit évekkel ezelőtt elmulasztott. A gépezet beindul, kezdetét veszi a hajsza. Mindenki a Négyet akarja. Egy halálos és véres viadal vár a tizenhét éves fiúra, törzsének utolsó élő tagjaként és egy még nagyobb küzdelem, amit a benne rejlő vadállattal kell lejátszania. Csak a pirkadat hozhat megváltást a véget nem erő éj után. Ha megéri egyáltalán… 
Magyarország erdeiben titokzatos lények élnek, akiknek története egészen a Honfoglalásig nyúlik vissza. Emberfeletti erővel bírnak, és uralmuk alá tudják hajtani a természetfelettit. Ők a szellemhordozók, akiket az Első táltos teremtett, hogy a magyarságot hadjáratai és háborúi során segítse. Ám a kereszténység eljövetelével ezeknek a pogány mágiából született teremtményeknek menekülniük kellett. Azóta bujdosnak a hegyvidékekben, és ódon kastélyokban hajtják álomra a fejüket. Népük hét törzse örökös csatározásban áll egymással; fejvadászok és táltosok harca ez.  
Állatias és kegyetlen világ az övék, amely megrekedt a sötét középkor időszakában. Egy világ, amely egy nap egybefonódik az emberiségével felbolygatva egy réges-régi históriát.


A második, amit 2015-ben firkantottam le:

Magyarország erdeiben titokzatos lények élnek, akiknek története egészen a Honfoglalásig nyúlik vissza. Emberfeletti erővel bírnak, és uralmuk alá tudják hajtani a természetfelettit. Ők a Szellemhordozók, akiket az Első táltos teremtett – emberekbe állati lelkeket ültetett –, hogy a magyarságot hadjáratai és háborúi során segítse. Ám a kereszténység eljövetelével ezeknek a pogány mágiából született teremtményeknek menekülniük kellett, azóta bujdosnak a hegyvidékekben, és ódon kastélyokban hajtják álomra a fejüket. Népük hét törzse örökös csatározásban áll egymással (ezek a Ló, a Szarvas, a Sólyom, a Medve, a Kígyó, a Hiúz és a Farkas Klán). Állatias és kegyetlen világ az övék, amely megrekedt a sötét középkor időszakában. 
Kezdetben csak egy egyszerű nyári táborról volt szó, ami egy olyan lány számára, mint Szonja, aki csak a vadont és a magányt kedveli, egyelő a büntetéssel. Ám amikor két hátborzongató idegen felszáll a volánbuszra, név szerint Lotár és Zoárd, biztossá válik, hogy mégsem lesz minden olyan hétköznapi. Szonját felvillanyozza az érkezésük, de ki is rázza tőlük a hideg. Nehezen illeszkednek be, különös, állatias szokásaik vannak, és lekezelőek másokkal. Ez nem meglepő, hiszen a két fiú fejvadász tanítvány és a Kígyó Klánból érkezett, hogy első küldetésüket teljesítsék és megismerjék az Emberek Világát – ám ezt a táborvezetőjén, Ozorán kívül senki más nem sejtheti. 
Legújabb borítótervem a Négyekhez
Lotár szellemhordozó és egyben hibrid, aki két klán vonásait is magán viseli. Sosem tudta kordában tartani mérhetetlen erejét, amellyel egy évszázadban csak egyetlen fajtája béli születhet, ezért szörnyetegnek tartják még a klántársai is. Most pedig azt a parancsot kapta, hogy ölje meg Ozorát, a személyt, aki miatt Szonja a táborba érkezett és jelenleg szökevényként él az emberek között. Látszólag a fiú társa, Zoárd azonos okokból jött vele, ám titkon ő más feladatot kapott: neki Lotárt kell majd kivégeznie, ha a szörnyeteg kiszabadul belőle. Nem okoz Zoárdnak nagy szívfájdalmat a gondolat, hogy a társát hidegre tegye, hiszen mindig is utálta és irigy volt rá, amiért mesterük, Szajol, az unokaöccse, Lotár igényeit tartja mindig szem előtt. 
Szonját nem tudta elijeszteni a zárkózott, hirtelenharagú hibrid, a vele való találkozás rádöbbenti, hogy tudatlanságban él, mióta öt évvel ezelőtt egy véráztatta hajnalon elvesztette önmagát, az emlékeit és a szüleit is. Újra tudni akarja, hogy kicsoda valójában és honnan érkezett, ezért folyton Lotár és Ozora nyomában jár, hátha valami információt kiszedhet belőlük arról a titkos világról, amihez megérzései szerint, neki is köze van. A lány lassanként beleszeret a hibridbe és mivel még sosem érzett hasonlót, mohón és konokul igyekszik elnyerni a fiú szerelmét, aki hasonló elszántsággal küzd ellene. Lotár szellemhordozóként nem bonyolódhat embernővel kapcsolatba, amire csak rátesz egy lapáttal, hogy valami érthetetlen ok miatt, több fejvadász is megfigyeli őt a lombkoronák közül a küldetés kezdete óta. A követői között ott van Aisa is, akiről a későbbiekben kiderül, hogy a sorstársa...


Megjegyzések

Facebookon is!

Népszerű bejegyzések