Szárnybontogató Írók Purgatóriuma

Rég írtam már az írásról és az írói létről gondolatokat.

Mióta megtanultam írni, próbálkozom történeteket szőni a szavakból. 12 éve publikálok a neten, 10 éve jelentkezem pályázatokra. A lelkesedésem változó, de azért ez már egy olyan időtáv, amikor az emberben már körvonalazódnak  alapigazságok vagy összefüggések. Ahogy látom, egyre több és több az olyan ember, aki bár alig olvas, de írni akar, "önkifejezni". A karantén pedig fokozta ezt a tendenciát. Persze, mindenkinek kell egy hobbi. És ha már ennyien írnak, rengetegen akarják az írást oktatni, vagy ezeket az irományokat pénzért kiadni. Persze, valamiből meg kell élni.

A szárnybontogató írók reményei mára üzletággá nőtte ki magát és nehéz rátalálni a sok fals lehetőség között a valódi kincsre. Van amelyik tanfolyam hasznos, mások nem, van olyan magánkiadó, amelyik valóban segít, vagy olyan, amelyik csak lehúz. 

Én mindig is komolyan gondolkodtam, ha írásról volt szó. Számomra mindig több volt, mint hobbi. Ezért két éve egy esztendőt az íróiskolákra szenteltem, több helyen is képződtem. Akkor a regényírás és a pályázgatás háttérbe szorult. Tavaly, főleg a járvány berobbanása miatt, több időm jutott az írásra, így több kéziratot is elkezdtem, újra megtaláltam az örömöt az írásban. Idén januárban felbuzdultam és körülbelül minden lehetőségre lecsaptam, ami megszólított, amihez már volt kész művem, vagy amivel kapcsolatban megszállt az ihlet. Olyan lehetőségeket is megpályáztam, amit máskor számításba sem vettem volna, például, ahol a "lájkvadászat" volt a cél, pedig én sosem voltam az a típus, aki rátukmálja magát a környezetére.

Intenzív időszak volt, csúcspontokkal és hullámvölgyekkel. Túl intenzív. Azt hiszem, ideje megint visszavonulnom és arra összpontosítanom, hogy miért kezdtem el írni... vagy talán teljesen másba kellene ölnöm az energiáimat.

A megingásomban szerepet játszik az is, hogy bár a Kékvérűek kéziratom shortlist-re került a Twister Media [bekezdés]-pályázatán még tavaly decemberében, végül a 9 beválogatott mű közül csak 1 jelenik meg, és az nem az én fantasy történetem. Szóval elnézést mindenkitől, aki esetleg várta a megjelenést. Erre számítani lehetett, hiszen romokban a könyvpiac, és számítottam is, mert mindig a "majdnem" kategóriába esnek a műveim. Ez a harmadik olyan kéziratom az elmúlt 2 évben, ami majdnem megjelent valamelyik kiadónál, összességében meg a negyedik. Arról pedig ne is beszéljünk, hányszor pályáztam úgy az elmúlt évtizedben, hogy említésre sem került a nevem a potenciális jelöltek között. Több száz jelentkező tömegéből nehéz kitűnni. Ez törvényszerű, ez nem meglepetés. És erre tudom, az a válasz: ne add fel, ne csüggedj!

Vagyis az lenne, de már itthon is azt kaptam, hogy:

"Kíméld meg magad és a környezetedet ettől, és többé ne jelentkezz!"

Fájt, hogy már itthon is így állnak ehhez, és ezt vágják a fejemhez. Elgondolkodtam, hogy meg kellene fogadnom a "tanácsot". Tudni kell, mikor kell feladni, csak én nem az a fajta vagyok. Örökké reménykedem, és igen, sokszor pofára is esem. Tudom, hogy most pár napig agonizálok fogok a Szárnybontogató Írók Purgatóriumában miközben azon lamentálok, hogy talán csak képzelem a szárnykezdeményeimet. Egyszer csak elmúlik.

Bocsánatot kérek mindenkitől, akit ez nyomászt, vagy nem érdekel, csak ki kellett írnom magamból. Higgyétek el, már én is unom.