Alázat és fejlődés - a Trivium Egyesület íróiskolájának margójára

Véget ért. 

Nem szoktam unatkozni, de ez a fél év még a szokásosnál is pörgősebb volt. A munkáim és a szakképzés mellett belevágtam egy íróiskolába is, mert úgy éreztem, hiába próbálkozok már egy évtizede, hiába olvasom az írástechnikai cikkeket és könyveket, nem jutottam előrébb. Sőt, tulajdonképpen csak visszafejlődtem, mert a sok szabály és aggály gátját szabta a kreativitásomnak és a lelkesedésemnek. Mindig csak azt láttam, mit ronthatok el. Így hát, amikor a Trivium Egyesület meghirdette a regényíró tanfolyamát, úgy gondoltam, egye fene, jelentkezek egy novellámmal.

A beugró írás színvonala alapján csak a jelentkezők felét vették fel. A tanfolyamot két hónapos turnusokra osztották, és minden szinten feleződött a résztvevők száma, minden alkalommal magasabbra tették a lécet számunkra.

A kurzus alatt egy novella és egy regény készült el, írástechnikai anyagokat kaptunk és a megírt szövegeket megszerkesztették, lektorálták. Teltek-múltak a hetek, és a végén már azt vettem észre, hogy bekerültem a döntőbe, már csak hárman küzdünk és robotolunk, a fődíj pedig, a regény kiadása már elérhető közelbe került. Az elején nem hittem volna, hogy idáig eljutok, még úgy sem, hogy a kézirat törzse már kész volt a kurzus megkezdése előtt is. Nem egy kiadó visszadobta már, így nem voltak illúzióim. A Diabolikáról van szó, amely a képzés alatt végül nemcsak stilisztikai és helyesírás szempontjából lett minőségileg jobb, hanem egyes fejezetei teljesen kicserélődtek. Vegyük példának a nyitójelenetet, és azt azt követő pár fejezetet, amit teljesen átírtam a szerkesztő javaslatra. Pörgősebb lett, a szereplők valósághűbbek (már amennyire a halhatatlanoknál ez lehetséges).

Kihúztuk a litániát és akcióra cseréltük.

Édua, az egyik főszereplő új előtörténetet kapott, Keján és Tchort karakterét pedig elmélyítettem, több fejezetet kaptak, amiben az ő nézőpontjukból szemléljük az eseményeket. A befejezés is megváltozott, szomorúbb és epikusabb, a szereplőkhöz jobban passzoló végjátszmát kaptak Diabolika lakói. 

Persze, ha olvastátok az eredményhirdetéséről szóló cikket, tudjátok, hogy végül nem az én regényem fog megjelenni.

Szokni kell a pofonokat. Azt mondják, a sikeres ember legalább három-négy alkalommal elbukik, mielőtt elérné az átütő eredményt. Na, én már sokkal többször estem pofára, mintsem megszámolni tudnám, szóval számítottam arra, hogy végül nem én leszek a befutó. De mind a 12 résztvevő letett valamit az asztalra és kapott is cserébe tudást, tapasztalatot, na meg megszerkesztett szövegeket (én az utóbbiból tanultam a legtöbbet). Ezzel mindenki csak nyert.

A szerkesztési folyamatra visszatérve, nem volt zökkenőmentes, mert hiába kaptam meg az elméletet, meg olvastam már egy csomót a témában, a saját írásomban nehezen éreztem rá például a mindentudó és a közeli E/3 különbségeire, vagy gyakran használtam olyan szófordulatokat, amiket szóban és a szakmámban gyakran alkalmazok, de irodalmi szövegben nem szokás, illetve az apróbb logikai bakikat is száműzni kellett, amiket nem vettem észre, mert előre kitaláltam a történetnek egy ívet, mindenáron meg akartam írni egy ütős jelenetet, amely gyakran a ok-okozati összefüggések rovására ment.

Jobban érthető és logikusabb lett Diabolika világa.

Ha a külső szem úgy látja, hogy változtatni kell, akkor nincs értelme házsártoskodni meg kötni az ebet a karóhoz. 

A hiba, az hiba.

Tehát kihúzzuk és átjavítjuk, amit kell, újraírunk fejezeteket, átgondoljuk a karakterek motivációit és mélyebb jellemvonásait, beléjük bújunk és velük megyünk a harcba. Kapunk közben szúrásokat és golyókat. Olykor csak felületi a sérülés, máskor azt hisszük, belehalunk. Megesik. Nagy levegőt veszünk, és továbbmegyünk.Vagy ha úgy érzed, mégis csak neked van igazad, akkor le kell írni és ki kell fejteni, miért. Nem a szerkesztőnek, hanem a regénybe, mert ha a szerkesztő nem értett, vagy nem talált logikusnak valamit, vélhetőleg az olvasó is hasonlóképp lesz vele.

Te nem olvasó vagy, hanem író.

Te látod és tudod, mi miért történik, már mielőtt a papírra veted. A történet részese vagy. De az olvasó csupán annyit ért és lát, amit elé helyezel. Hogy az olvasói szemszöget is átéld, a béták sokat segíthetnek, de hogy a rejtettebb és szakmaibb réteget is megtapasztalt, amit egy laikus nem tud megfogalmazni, ahhoz egy szakavatott külső szemre van szükség. A tapasztalatot csak idővel, sok gyakorlással és olvasással lehet megszerezni, amelynek a kezdők és amatőrök még nincsenek birtokában.

Nyitni kell, kompromisszumra törekedni, de mindenek előtt alázattal kell viselkedni a regények szereplőivel, a történetükkel, valamint az olvasóval szemben is, mert csak így születhet olyan alkotás, ami adni is tud, nem csak időt vesz el az embertől.

Ősszel újraindul a képzés, ha téged is érdekel és fejlődni szeretnél, augusztustól újra lehet jelentkezni rá.

Ez az oka, amiért eltűntem a blogról néhány hónapra, de ezentúl igyekszem aktívabb lenni!