Révedés és A szeretet koldusa rajztáborban járt


Csak két novellám címét említettem a címben, nem kell semmi elszállt vagy érthetetlen dologra gondolni ám! Talán tudjátok, hogy írói szárnybontogatásaim mellett pszichológusként is tevékenykedem és mint olyan, sok továbbképzésen veszek részt. Anikóval, egy rajztanár barátnőmmel az egyik képzésen ismerkedtem meg, mindketten művészetterápiát tanultunk/tanulunk. Így hát összefogtunk és mivel tud róla, hogy írogatok is, megkért, hogy látogassak el a nyári táborába, hogy lelkes és tehetséges általános iskolás tanítványainak felolvassak a történeteim közül. Ebben a bejegyzésben a nyári táborban született illusztrációkat szeretném bemutatni nektek. :)

Ritka, ha meseírásra adom a fejem, de ez is megtörtént és megszületett Révedés, a fehér holló története! A hozzá készült remekműveket meg alább nézhetitek meg!
























A másik novella, amit felolvastam, egy nagyon régi történetem: A szeretet koldusa. Mivel ez az írás nagyon szomorú és inkább érzelmeket mozgósít, mint a fantáziát és képeket, így ezt az idősebb gyerkőcökek szántam. Ezek készültek róla:





Megjegyzések

Facebookon is!

Népszerű bejegyzések