A párbeszéd

Az előző blogbejegyzésben említett harmadik helyezett párbeszédem. Nem hosszú, olvassátok szeretettel! Elvileg humoros.

- Itt van, fogd meg! - sikoltott a lány.
- Nem – suttogta a férfi, majd síri csend telepedett közéjük. Percek teltek el, mire a fiú újra megszólalt. – Ezt nem hiszem el. Ezt nem teheted velem.
- Segítened kell nekem! Azt mondtad, jóban-rosszban! Jöhet betegség, anyagi csőd, vagy akár börtön, nemde?

- Tehát azt mondod, tévedés volt az egész? Azt mondod, egy tévedés vagyok?! – zokogott fel a nő.
- Három hónapja még jó ötletnek tűnt… – mélázott el a srác, miközben sörösüveggel a kezében vakarózott.- Dehogy is! Kiforgatod a szavaimat! Jesszusom, nők!
- Akkor győzz meg az ellenkezőjéről! Szeretsz?
- Szeretlek! Persze, hogy szeretlek, a francba is!
- Akkor kérlek, ragadd meg ezt az ásót, és segíts eltüntetni a nyomokat. Nem akarom így kezdeni a közös életünket. Senki sem tudhatja meg!
- Ekkora felhajtást egy leégetett étel miatt… Egyáltalán miért akarod elásni a hátsó udvaron? Miért nem jó a kuka?
- Te ezt nem értheted, először ez is annyira jó ötletnek tűnt – hunyorgott mérgesen a lány, de mivel választ nem kapott, csak dacos hallgatást, folytatta: – Édesanyád jön ebédre! Siess! – pislogott élete párjára az ügyetlen asszonyka, majd a kezébe nyomta az ásót, mire a férj végül megadóan
felsóhajtott:
- Egye fene.