Önbeteljesítők, mert sikerülhet



Néha egy pozitív, 
néha egy negatív 
bejegyzés,
csak azért,
hogy lássuk,
az élet
egy hullámvasút. 
Elcsüggedni lehet,
de feladni sosem! 
:) 





Most egy-két sikeres példát hozok nektek a nagyvilágból, akik önerővel jutottak el a sikerig. És hogy hogyan? Magánkiadás. Mint már említettem, Oravecz Nórával is készítettünk interjút a Tágrazárt Szemmel Magazinnál, így eltéveszthetetlenül is az orrom alá nyomott egy példát a sors. Nóri bloggerként kezdte, majd az írását a Publionál adatta ki. A nagy könyvkiadókig nem jutott el, ám mivel a blogját több ezren olvassák, követik és értékelik, a könyve is fogyott, mint a cukor. Most pedig már a Librinél van szerződése és hamarosan megjelenik a második könyve, immár támogatással és széleskörű terjesztéssel. Nórának sikerült.
Aztán a hetekben terjedt el a hír, hogy egy magánkiadónál megjelent angol könyv milyen eszméletlenül fogy. Egy sorozat első kötetéről van szó, címe: Blood Song. És most mi a helyzet? Egy kiadó megvette a sorozat jogait a magánkönyvkiadótól, és lefordítja több nyelvre, könyv pedig már hazánkban is kapható lesz hamarosan. Mi ez, ha nem egy siker sztori? 

Én még kicsiben tolom, de a héten nekem is jelent meg a neten novellám.
Indultam a Tollforgató pályázaton ismét, szemezgethettek a beérkezett írásokból. Hogy melyik az enyém, azt sajnos nem áll módomban elárulni: http://holnapmagazin.hu/proza.php?cat_id=22

Megjegyzések

Facebookon is!

Népszerű bejegyzések