2017. április 9., vasárnap

Itt a tavasz(i fáradtság)

Ránéztem most a blogomra és szomorúan konstatáltam, hogy két és fél hónapja egyetlen bejegyzést sem írtam. Mea culpa, nagyon elhavazódtam és pár nehéz döntést is meg kellett hoznom.

Voltak hetek, amikor már úgy éreztem, az erőm végén járok és úgy érzem, mostanában kezdek újra magamra találni.

Már egyszer közel álltam a kiégéshez egy évvel ezelőtt és úgy tűnik, a tavaszok mindig ilyen nehézséget hordozgatnak. Beindulnak a hormonok, kisüt a nap, életre kell a környezet és aki a segítő szakmában dolgozik, az hatványozottan kapja ezeket a kliensei, páciensei által. Na meg az iskolaérettségi vizsgálatok! És olyan rossz ebben a szép időben a négy fal között lenni... Meg lassan készülni kell a vizsgaidőszakra is.

Le kellett adnom pár feladatot, hogy levegőhöz jussak. Meg kell tanulni a saját határainkat, felismerni a testi tüneteket és elsajátítani a nemet mondás művészetét.

A túlhajszoltság testi tünetei:

gyengeség (pipa)
izomfájdalom
izommerevség
végtagok elnehezülése
izomremegés, izomgörcs (pipa)
gyengülő izomerő (pipa)
lassú mozdulatok (pipa)
szemek, kezek remegése (pipa)
bizonytalan mozdulatok (pipa)
szédülés, ájulás
szemkáprázás


A kimerültség szellemi jelei:

kimerültségérzés (pipa)
koncentrációs zavar (pipa)
romló emlékezet (pipa)
álmosság (pipa)

Pipa - ezeket én is tapasztaltam és mivel főképp szellemi munkát végzek, átkozottul zavaró volt, hogy pont a mentális képességeimben mutatkozott leginkább a kimerültség. Erőteljesen hoztam az ADHD-s gyerkőcök működésmódját, főleg a figyelemzavar komponensét.

Ha ez tovább is zajlott volna, egyenesúton a kiégés sivár földjére jutok, elér a közönyösség és a mérhetetlen fáradtság, ahonnan már csak egy lépés a depresszió. 

Gyakran már csak későn jut az ember eszébe fékezni, vagy a környezet visszajelzése, nógatása az, ami kimozdít. Találni kell valamit vagy valamiket, amit nem csak kötelességből csinálunk, hanem boldogságot lelünk benne. Vagy egyszerűen olyan tevékenységeket találni, amit önmagunkért csinálunk. Persze, ha sok a feladat, akkor az örömforrásokat is gyakran tehernek éljük meg, ezért optimalizálni kell a feladatok számát is és fontossági sorrendet felállítani a teendőkben, főleg ha több lábon áll az ember. 

Írhatunk listát, vagy egyszerűen csak átgondoljuk, mik a feladataink, és ezen belül mik azok, amik életbevágóan fontosak (a boldogulásunk múlik rajta - pl.: fizető állás, kapcsolataink ápolása, karrierbeli előrelépés, vizsgák), ezek mindenképp előre kerülnek, utána jönnek az álmok és nagy lehetőséget, amiket az ember úgy érzi, nem szalaszthat el és utolsó helyen állnak, azok, amiket az ember azért vállalt el, mert szereti-szereti, mások kérésére vagy segítése érdekében teszi, de nem a megélhetése múlik rajta (pl:: önkéntes munka, másodállás, mentorálás).

Segíteni másokon szép dolog, de amíg az ember nem teljes és úgy érzi, nincs energiatartaléka, önmagát zabálja fel azzal, ha csak adakozik.

Fontos, hogy tudjuk, az igazi lehetőségek majd ránk találnak, ha itt az idejük és nagyon kevés dolog van, amit, ha nem rögtön csinálunk, vagy amihez nem azonnal csatlakozunk, lemaradunk róla. Nem. Sosincs késő és nincs lehetetlen, csak tehetetlen és sorolhatnám még a közhelyeket. Viszont lelki épségünk meg testi egészségünk csak egy van és ha az veszélybe kerül, az az első!