Az önmagából kifordult világ - amikor a gömb lassan kilapul és felszínes lesz

Az elvárások markában - egy régi, saját grafikám

Ha szeretsz gondolkodni, vagy hagysz időt magadnak arra, hogy átlásd a dolgokat, akkor hamar rájössz, hogy az emberek kifordultak magukból. Kívül hordják a belsőjüket és belül a külsőt, ergo teljesnek akarnak mutatkozni, közben pedig kezdenek teljesen kiürülni legbelül. Ez nem is csoda, hiszen ezt várja el a mai társadalom. Légy szép, légy közvetlen, légy pörgős és légy jó fogyasztó. Minden a külsőségekről szól, arról, hogy minél többet teljesíts a külvilágban, ami mellett sajnos alig marad időd magadra, arra, aki ott bent lakik a szerepek és álarcok mögött. Sőt, egyesek már azt sem tudják, milyenek is valójában és fogalmuk sincs, hogy törődni kéne a belső világukkal, meg hogy egyáltalán létezik ilyen, mert totális kint rekedtek magukból. Azonosultak a personájukkal, és ezzel szép lassan elpusztítják a valódi önmagukat. Felszínesek lesznek.


Honnan tudhatod, hogy téged is elért ez a nyavalya?


A tünetek a következők: türelmetlenség, sietség és unalom, mert nem tudsz mit kezdeni a szabadidőddel. Amikor már nem tud elszórakoztatni a természet szépsége, a végtelenbe nyúló filozofálgatás vagy egy csendes óra, amikor olvasgathatsz, alkothatsz vagy egyszerűen törődhetsz önmagaddal. Mindenki azzal van elfoglalva, hogy megfeleljen az elvárásoknak, még ha rebellisnek tartják magukat, akkor is ezt teszik. Mert mit is várnak el egy lázadótól? Hogy különc módon öltözzön, nagyszájú legyen és ellenkezzen minden ellen, ami hétköznapi. És megteszi, mert ez a társadalom leírása egy kívülálló személyről. Külsőség, ismét csak a profilkép a közösségi portálon, a posztok a faladon és a teljesítmény, amit a saját társasági körödben el kell érni azért, hogy elfogadjanak és felnézzenek rád.


Fő motívum a teljesítmény. Szeretsz valamit? Hát csináld! Megosztod másokkal? Teljesíts! Te pedig meg akarsz felelni, hogy jó véleményeket kapj, hogy lassan a kritikák sora átmenjen dicshimnuszba. És ez mit tesz? Az öröm elveszik, a hobbi munkává válik. Már nem magadért teszed, nem szórakozásból, hanem azért, hogy megfelelj. Egy darabig úgy hiszed, hogy ez a helyes. Ami igaz is, de gyakran az ember elfelejt szünetet tartani, kicsit kitekinteni. Csak dolgozik, mint a güzü és megfeledkezik arról az egykori vidám kisgyerekről, aki egykor imádta azt, amit csinált. Ezt úgy nevezik: munkamánia. És a hangsúly a mánián van, mert nem tudsz leállni. Örökösen rohannál és türelmetlen vagy, mert lassan fejlődsz. Ezért újra és újra próbálkozol, míg a végén belefáradsz, beleunsz. Már azt is unni fogod, ami motivált. Kiégsz. Elveszted önmagad, meggyilkolod a kreativitásodat. Igen, mert azt hiszed, hogy ez vagy. A munkád, a célod és a vágyad. Pedig az író nem csak gépelhet, a tanár nem csak taníthat, és a festő sem mindig rajzol. Nem csak egy dolog vagy, hanem rengeteg minden! Ne akarj rögtön tökéletes lenni, ne akard csak egy valamivel definiálni magad! Mert te valakinek a gyermeke vagy, valahonnan származol és a fény sem fehér valójában, csak annak látszik: ő a szivárvány! Ne keresztezze utad az, ha a vágyad jelenleg nem akar beteljesedni. Pihentesd. keress más hobbit, foglalkozz a környezeteddel, találkozz újra önmagaddal. Mert bizony, ha valaki ennyire görcsösen ragaszkodik egy tevékenységhez vagy álomhoz, az kívülre helyezi önmagán. És ez egy idő után a teljesítményben is meglátszódik. Görcsös lesz, sablonos, elnagyolt és rossz.


Légy boldog és legyél elégedett! Dolgozz meg mindennap a sikerért és örülj, ha csak egy hajszálnyit is javultál, vagy valakinek segíthettél! Ha stagnálsz, az pedig egy jel, hogy az életedben újulásra van szükség. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell válnod attól, amire mindig is vágytál, csak azt, hogy tudd félretenni. Relaxálni. Mert különben utol ér a költői válság, a kiégés, és nem lesz már semmi, amit magadból adhatsz. Mert már nem lesz bent semmi. Az ihletet nem lehet erőltetni, az majd jön, ha jönnie kell!