Újraírnám az egészet - 1 éves az Ahol a part szakad és útra kelt A táltosok öröksége!
Először is közhírré tétetik, hogy az Ahol a part szakad június 13-án ünnepelte az első születésnapját. Ezt is megéltük! Továbbá a szemfülesek már biztos értesültek róla, hogy szombaton Író*Blogger*Olvasó találkozó van ismét, ahol számos magyar írótársammal találkozhattok majd, illetve regény nyeremények is várnak Fortuna kegyeltjeire. Gyertek minél többen, mi ott leszünk!
És most a feketeleves:
Az a fajta ember vagyok, aki nem esik kétségbe, ha szóba áll önmagával. Olykor meg is interjúvolom magam, hogy basszus, ugyan mi a cifra nyavalya esett abba a tök fejedbe, hogy anno ezt írtad, meg így írtad meg ecetere...
Ismerős az az érzés, amikor elkészül egy írás? Rögvest a piedesztálon ragyog, minden betűje gyémántból van és "ez életem műve"... amelyet hisztérikus kacaj és sírógörcs övez. És a tudat, hogy képes vagy valamit végigvinni, befejezni! Ami szuper. Mondjuk, én ritkán érzem ezt, örökös kétkedőként, mindig hibát keresek, és sajnos, találok is szüntelenül. De. Na. Azért az esetek harminc százalékában elégedetten hajtom álomra a fejem és talán még a rákövetkező pár napon is.
Aztán hirtelen történik valami.
Eloszlik a köd, az a bizonyos rózsaszín, a szerelem nárcisztikus fellege és észreveszem a fájó és bosszantó igazságot: Mi a büdös? Pontosan. Kaka az egész.
Tulajdonképpen minden írásomat pár héttel az elkészülte után újraírnám és ennek sosem lenne vége. Főleg, hogy már van pár tíz-húsz-száz novellám és regényem lapul a "fiókban". Olykor csak pár vesszőt meg bekezdést fabrikálnék át, de van, hogy egész oldalakat írnék újra. És ezt az esetek többségében megteheti az ember. Komótosan, magában bosszankodva, de a szobája rejtekén. Ám ha már kiadták! Áh... és még olvasták is! Jaj. Na, mindegy, ez már így marad. Viszont a fejemben kapirgáló gonosz manó ezentúl motozni fog, amíg legalább a digitális verzióban át nem javítom. De az már nem az igazi.
Na sebaj, mert a hónapban lett egyéves az Ahol a part szakad. És ma már a felét átírnám, meg csomó mindent változatnék, de a négy évvel ezelőtti énem így látta jónak. Vagy legalább is olyan szeelburdi (igen, direkt írtam így, mert mindig elgépelek valamit, amit talán csak évek múltán veszek észre) volt, hogy bent hagyott hibákat, ami nem került javításra. És van, aki így is szereti.
Egy profi nem vétene ekkorát. De hát épp ez a helyzet. Még tanulom az írást. Számomra az lesz a mérce és a bizonyíték, hogy elértem azt a szintet, amit kitűztem célul, ha egy nagyobb kiadó országos terjesztésben kiadja az egyik regényem.
Az Ahol a part szakad és az Utazás a múltba egy szárnypróbálgatás, a kamasz énem két leképződése. A szorongó művészlélek és a lázadó rocker. Bár - és nem győzöm köszönni -, ha rájuk kukkantok molyon, egész jó értékeléseket írtatok róluk, amin olykor meg is lepődök, de borzasztóan jól esik. Cuppp!
Remélhetőleg A táltosok öröksége, amelyet most küldtem be a Twister Média pályázatára, már egy jobb színvonalat képvisel. Bár már abban is akadna olyan, amit javítanék. De le kell állítanom magam. Szóval Lotár és Szonja története sikeresen teljesítette az alapfeltételeket, nem került kizárásra és pályázik. Már ezt is értékelni kell! Igaz, nem először, megjárt már 2-3 regénypályázatot, de hátha most érett meg arra, hogy meg is jelenjen. Tököltem ám jócskán a szinopszisával, vagy öten át is olvasták, javították, cincálták, mire a végleges megszületett. A lényeg, hogy elkészült és most már csak a zsűrin múlik minden. És ha nem sikerül? Feladom, köszönöm elég volt... Ja, nem! Mert sajnos, vagy szerencsére, reménykedő alkat vagyok, aztán előbb-utóbb csak összejön.
És most a feketeleves:
Az a fajta ember vagyok, aki nem esik kétségbe, ha szóba áll önmagával. Olykor meg is interjúvolom magam, hogy basszus, ugyan mi a cifra nyavalya esett abba a tök fejedbe, hogy anno ezt írtad, meg így írtad meg ecetere...
Ismerős az az érzés, amikor elkészül egy írás? Rögvest a piedesztálon ragyog, minden betűje gyémántból van és "ez életem műve"... amelyet hisztérikus kacaj és sírógörcs övez. És a tudat, hogy képes vagy valamit végigvinni, befejezni! Ami szuper. Mondjuk, én ritkán érzem ezt, örökös kétkedőként, mindig hibát keresek, és sajnos, találok is szüntelenül. De. Na. Azért az esetek harminc százalékában elégedetten hajtom álomra a fejem és talán még a rákövetkező pár napon is.
Aztán hirtelen történik valami.
Eloszlik a köd, az a bizonyos rózsaszín, a szerelem nárcisztikus fellege és észreveszem a fájó és bosszantó igazságot: Mi a büdös? Pontosan. Kaka az egész.
Tulajdonképpen minden írásomat pár héttel az elkészülte után újraírnám és ennek sosem lenne vége. Főleg, hogy már van pár tíz-húsz-száz novellám és regényem lapul a "fiókban". Olykor csak pár vesszőt meg bekezdést fabrikálnék át, de van, hogy egész oldalakat írnék újra. És ezt az esetek többségében megteheti az ember. Komótosan, magában bosszankodva, de a szobája rejtekén. Ám ha már kiadták! Áh... és még olvasták is! Jaj. Na, mindegy, ez már így marad. Viszont a fejemben kapirgáló gonosz manó ezentúl motozni fog, amíg legalább a digitális verzióban át nem javítom. De az már nem az igazi.
Na sebaj, mert a hónapban lett egyéves az Ahol a part szakad. És ma már a felét átírnám, meg csomó mindent változatnék, de a négy évvel ezelőtti énem így látta jónak. Vagy legalább is olyan szeelburdi (igen, direkt írtam így, mert mindig elgépelek valamit, amit talán csak évek múltán veszek észre) volt, hogy bent hagyott hibákat, ami nem került javításra. És van, aki így is szereti.Egy profi nem vétene ekkorát. De hát épp ez a helyzet. Még tanulom az írást. Számomra az lesz a mérce és a bizonyíték, hogy elértem azt a szintet, amit kitűztem célul, ha egy nagyobb kiadó országos terjesztésben kiadja az egyik regényem.
Az Ahol a part szakad és az Utazás a múltba egy szárnypróbálgatás, a kamasz énem két leképződése. A szorongó művészlélek és a lázadó rocker. Bár - és nem győzöm köszönni -, ha rájuk kukkantok molyon, egész jó értékeléseket írtatok róluk, amin olykor meg is lepődök, de borzasztóan jól esik. Cuppp!
 |
| Grafikám a két főszereplőmről :) |
Remélhetőleg A táltosok öröksége, amelyet most küldtem be a Twister Média pályázatára, már egy jobb színvonalat képvisel. Bár már abban is akadna olyan, amit javítanék. De le kell állítanom magam. Szóval Lotár és Szonja története sikeresen teljesítette az alapfeltételeket, nem került kizárásra és pályázik. Már ezt is értékelni kell! Igaz, nem először, megjárt már 2-3 regénypályázatot, de hátha most érett meg arra, hogy meg is jelenjen. Tököltem ám jócskán a szinopszisával, vagy öten át is olvasták, javították, cincálták, mire a végleges megszületett. A lényeg, hogy elkészült és most már csak a zsűrin múlik minden. És ha nem sikerül? Feladom, köszönöm elég volt... Ja, nem! Mert sajnos, vagy szerencsére, reménykedő alkat vagyok, aztán előbb-utóbb csak összejön.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése