JóLÉlek Blog + tapasztalatok az irodalmi pályázatokról
Egy tömör bejegyzést iktatnék be, bár amilyen ritkán jutok el a blogolásig, ez elég szomorú. Majd írók a művészetterápiás képzésemről és a csoportról is, amit jövő héten kezdek el az iskolában, ahol iskolapszichológus vagyok. Csak még gyűjtöm az információkat, a tapasztalatokat, igyekszem túllendülni a mélypontjaimon. Írok majd a relaxáció és a művészetek közötti kapcsolatról is, remélem, tetszeni fog. Addig is, elhoztam nektek pár cikkemet az elmúlt hónapokból, amelyeket a JóLÉlek Pszichológiai alapítvány blogoldalán publikáltam. Illetve hamarosan a Tágrazárt Szemmel oldalára is visszatérek, hiszen beindult ismét!
A képek pedig pár plakátom, amit az alapítványnak terveztem!
Indultam három novellapályázaton is mostanában, valamint megjelenés alatt van egy régebbi novellám. Ez jó, viszont ezzel együtt egy pech-széria is üldöz, ami azt mondja, hogy pihentetni kéne inkább a dolgot, ne erőlködjünk már annyira ezen. Túl sokat akar a szarka...
De hogy miért is mondom ezt?
Az egyik pályázaton kétértelmű volt a leadási időpont, így pár órával kicsúsztam a végéről, de úgy gondoltam, egy próbát megér és mégis elküldtem azt a pár novellát. A szervezők egyébként is dőzsöltek a különbnél különbfélébb írások tengerében, de belátták, hogy ez a kiírás tényleg kétértelmű volt, így megengedték, hogy a lemaradt műveket facebook -szavazáson indítsák. Na, ezzel a dologgal kapcsolatban már vannak rossz élményeim... Nem szeretek kérni, kuncsorogni meg egyenesen utálok, de azért kétszer megosztottam az oldalamon a dolgot, aztán rezignált beletörődéssel figyeltem, ahogy lecsúszok az esélyről. Elvből, meg idő és energia híján nem tudtam, se nem akartam ilyesmivel zaklatni személyesen az ismerőseimet. Van elég dolguk az én bajomon kívül is. Lehet, hogy az én konok fejem ennyire elzárkózó és büszke, de megalázónak tartom ezt a kampányolást. Na, egy ok, amiért a politikai pályára sem vagyok alkalmas. Szóval, bár szerintem több év tapasztalattal, és a többi induló műveinek beleolvasása mellett, úgy vélem, az én írásaim nem voltak olyan csapnivalóak, a novelláim nem kerültek be az esélyes írások közé. És itt nem az ismerőseimet szidom, vagy a szervezőket, egyszerűen, szerintem, itt nem a tehetség a mérvadó, hanem a szerencse és az, ki mennyire hajlandó reklámozni önmagát. Na meg mennyi az ismerőse. Mea culpa. Rossz a hozzáállásom.
A másik pályázatról pedig megérkezett az értesítés, hogy az eredményhirdetés időpontja pont egybeesik az egyik kliensem időpontjával, akivel fix időpontban szoktam megtartani a relaxációs terápiát, így az is bukta. Bár igaz, itt sem értem el helyezést, de mind a két levélben, amit küldtek, kiemelték, hogy több lehetőség van, ne keseredjünk el, meg hogy a zsűri szubjektív volt. Ez rendben is van. Ez nem fáj, ezt elfogadom. A szöveg egy része a következő: " A zsűri az Ön művét figyelemre méltónak találta, de sajnos, most nem tudtuk díjazni, csak egy emléklappal." Szuper, hiszen ez némi elismerés és az utóbbi időszakban vágytam is valami hasonlóra, mert a sok problémás és szeretetéhes kölyökkel való munkát kevesen köszönik meg, csak elvesznek, kihasználnak, ők még nem értik, hogy számukra ez fontos... szóval kellett egy kis támogatás, egy kis örömforrás. Ezt 19 ember kapta meg. A következő üzenet viszont kétszer ennyinek szólt, viszont az oklevél ugyanaz volt mind a 40 indulónak. Emléklap, ami már az általános iskolai kerületi meg fővárosi versenyekről ismerős volt. Köszönjük a részvételét... stb. És egy újabb mentegetőzés a zsűri miatt, ami szerintem felesleges, mert ez csak rosszabbá tette. Oké, lehet nagyok az igényeim, de ha már kapunk valami emléket, rábiggyeszthették volna, hogy a jobb pályaművek közé tartozott az a pár írásom, jólesett volna. 
A harmadik pályázatról pedig még várom a visszajelzést, mert eddig se kép, se hang.
Kevés helyre pályázok. Örülök, hogy egyáltalán újra bele tudtam lendülni, de már kihagyom a "csak oldalon megjelenős", "az írás öröméért pályázgatós" helyeket. Ha írok, akkor az olyan helyre szóljon, ahol vagy helyezést, vagy nyomtatásban való publikálást lehet nyerni. Szeretek írni, de végre szintet léptem. Régen mindenre írni akartam, mindenhol szerepelni, minden lehetőséget kihasználni. Most már szelektálok. Én úgy érzem, ezt azért bírom megtenni, mert egy kicsit nőtt az önbizalmam, ami sosem volt a toppon. Illetve több lett az önérzetem is, már éveket öltem az írásba, és olyan helyeken szeretnék megjelenni, ami már egy nívót ad, hogy egyszer, talán, én is elérjem azt a szintet, az az ismertséget, amire vágyok. Máskor viszont elgondolkodom azon, hogy megtehetem-e, hiszen nem vagyok én akkorra májer. Aztán azzal győzködöm magam, hogy mivel nincs annyi időm meg ötletem, rossz munkát meg inkább ne adjak ki a kezem közül, valóban szükség van erre.
Ti hogy látjátok?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése