Szeptemberi inspiráció: Kréta

Pár barátommal tavasszal úgy döntöttünk világot látunk és ők Kréta mellett tették le a voksukat. Nekem meg oly mindegy volt, mert Szlovákia határ menti településein kívül még nem jártam külföldön. Örültem neki, de nagyon. Spóroltam és kicentiztem mindent, olyan életművész stílusban toltam, de sikerült pár kirándulásra is eljutnom, ha nem is ettem degeszre magam. Valamit valamiért, ugyebár.

Inspirálódásnak tökéletes volt az út, az utazás bármilyen formája képes megihletni és olyankor ott kis jegyzetfüzetem, gyakran a laptopom is és kezdődhet az írás! Előtte is írtam egy történetet és most, hogy négy napja itthon vagyok, született egy másik is. A tenger morajlása, a gyönyörű hegyvidék és a rengeteg rom megihleti az embert.

És akkor most bemutatnék pár megihlető tájat és helyet Krétán:

VELENCEI ERŐD HERAKLIONBAN: sok nemzet birtokolta Krétát hosszú történelme folyamán. Amikor a velenceiek éltek itt, több erődöt építettem, mert stratégiai szempontból a sziget jó helyen van. Sajnos nem sok maradt fenn, de a "főváros" erődje még a mai napig áll és potompénzért körbejárható. Nagy szelek és hatalmas hullámok vannak a partnál, szerintem nagyon szép.

A KNÓSSZOSZI PALOTA

Minós király palotája, a mítosz szerint ebben a labirintusban élt a Minotaurus és veszett el Ariadné. :)


A SZAMARIA-SZURDOK

Csak a tengeren keresztül van kiút és több ezer méter mélyről haladunk lefelé a völgybe, sziklás, csuszamlás hegyoldalakon. 17 kilométeres túra légvonalban, szóval csak kitartó embereknek ajánlott. Az egyik novellámban így írtam róla:

"A fenyőfákon kabócák milliói éltek ciripelésükkel nyüzsgő koncertet szolgáltatva a nemzeti park látogatóinak, de serény zenebonájuk az ominózus éjszakán vérfagyasztó némaságnak adta át a helyét. Csak a közeli tenger halk morajlása és a szél újra meg újra feltámadó nesze törte meg a csend zord falait. A természetvédelmi körzetben nem építettek ki közvilágítást, a koromfekete égboltról a telihold és a csillagok pillantottak vissza rám. Az óriási feketeség, amely megannyi rejtélyt és mitológiát ölelt magára csillagképeiben, távoli galaxisaival.

Miután az utolsó vendég is kilépett a kapun és megindult a tavernák irányába, ellenőriztem, minden belépőt leadtak-e. Szamaria veszélyes hely, sziklák és kövek sivataga, meredek lejtők és csuszamlós hegyoldalak otthona. Egy rossz lépés is halállal záródhat, ezért is fontos megbizonyosodnom arról, hogy mindenki épségben megérkezett-e a kijárathoz. 

A szurdok kőrengetegében egy árva lélek sem lakott. A több ezer méterre felhágó csúcsok között nem vezetett út, csupán gyalogszerrel hat-nyolc óra járásra, egyedül a tengeren keresztül nyílt lehetőség kijutni az apró üdülőfalvak felé."

/Szilágyi Heléna: Istenek a föld mélyében/

SPINALONGA

Európa utolsó lepratelepe. Amikor Európában még nagyban gyilkolt és fertőzött a lepra, azokat, akin felfedezték a tüneteket, rögtön kiszakították a családjából és erre a szigetre száműztek. Hosszú évek során berendezkedtek itt az emberek, mosóda, pékség és önkormányzat is alakult, szépen kiharcolták a jogaikat és még házasságok is kötődtek, gyermekek is születtek ide egészen a hetvenes évekig. Hislop A sziget c. regénye szépen feldolgozza ezt a történetet és bemutatja Krétát.


ZEUSZ-BARLANG

A monda szerint Reia utolsó fiát ide rejtette el, hogy Kronosz őt el ne nyelje, mint többi gyermekét. Ő volt Zeusz, aki, miután felnőtt, megmentette testvéreit és az istenek királya lett. A cseppkő barlnag róla kapta a nevét. Nagyon látványos, de lehetett volna nagyobb!

MALIA ÜLTETVÉNYEI ÉS SZIKLÁI

A KACSKARINGÓS SZERPENTINEK A HEGYEKBEN

NA MEG A TENGERPART

És a Krétai-mondakör, valamint a tenger más novellámban is előkerül, de ezt még akkor írtam, amikor az utazás még csak tervben volt:

"A démonnőnek emberi életében nem volt szerencséje sem a szerelemben, sőt még gyermekáldás sem érte. És bár ez a fülsiketítő óbégatás először borzolta az idegeit, agya egy rejtett szegletében megszólalt az emberi asszony vágya, amiről azt hitte, az ókorban maga mögött hagyott.
Fédra egy mélyet sóhajtott, majd belevetette magát a vízbe. A habok durván nyalogatták és himbálták a parázshoz szokott testét, a tenger sója csípte, a víztömeg súlya egyre inkább magába kebelezte. Elementáris félelem járta át, amitől csak úgy szabadulhatott, ha szembe néz vele. Megfeszítette minden izmát, kinyitotta a szemét és a különös lény után eredt.
Pár esetlen karcsapást követően hozzászokott az új közeghez, ahogy a szeme is a látási viszonyokhoz, így megpillanthatta a célpontját. A fehér szárnyak egy hullámos, szőke hajú leányé voltak, aki magatehetetlenül sodródott egyre lejjebb a tengerben.

...

A fúria képtelen volt megmozdítani a végtagjait, végtelenül gyenge és tehetetlen lett. Mindent érzett, mindent látott, de semmit sem tehetett ellene. Majd ez a bizonytalan és imbolygó kép is egyre homályosabbá vált. Az esze kezdte felmondani a szolgálatot. Netalán megbomlott? Vagy… vagy ezek könnycseppek? Te jó ég! Mikor is bőgött utoljára? Ó, igen, amikor Hüppolitosz bevallotta, hogy nem viszonozza a szerelmét… Végül is megérdemelte. Fédra fiatal lányként a saját nővére jövendőbelijét csábította el, aztán miután az a férje lett, a saját mostohafia szereleméért kezdett el sopánkodni."

/Szilágyi Heléna: A fúria szerelme/