Jólesik, mint az elismerés - de ne engedd, hogy maga alá temessen!
 |
| Egy albumborítótervem a grafikusi suliba, felirat nélkül |
Elképesztő, mennyire a részeddé válik az alkotás, ha egyszer belefogtál. Ha nem csinálod, üresnek érzed magad. Volt egy hosszú alkotói válságom, mondjuk a dupla vizsgaidőszak is rátett erre, meg a gyakorlati hely keresés, de már véget ért. Nem azért, mert több ötletem vagy önbizalmam termett volna ebben az időszakban, hanem azért, mert már kezdett munkaszaga lenni a rajzolásnak meg az írásnak. Nem magam miatt csináltam, nem csak keftelésből, hanem mert rám jött az ügybuzgóság, a teljesítménykényszer.
Olyan adleri kompenzáció, vagy mi fene lehetett, vagy pár diszfunkciónális attitűd, a külső elismerés igénye, a teljesítmény igénye, továbbá a perfekcionizmus, ami a sok elvárás közben felütötte a fejét.
Az előbbi talán félig-meddig érthető lehet, de azért elmagyarázom: az ember gyakran, hogy testi vagy szellemi hátrányát elrejtse, egy másik területen kiemelkedőt akar alkotni. Bár ez nem biztos, hogy nyilván való fogyaték, lehet szubjektíve, csak a saját fejedben létező dolog, ami csak neked tűnik annak.
A külső elismerés igénye, ha valaki csak azért tesz valamit, hogy mások megdicsérjék, ami természetesen az önbizalom hiányból vagy a visszajelzések gyér voltából alakulhat ki. Ez örökösen jelen van az életemben, de mint régen sikerült, most is igyekszem figyelmen kívül hagyni és a pozitívumokra támaszkodni. A teljesítmény igénye a másik fontos tényező, amikor az ember azt hiszi, hogy csak akkor szerethetik, akkor lehet értékes személyiség, ha tesz is érte valamit. Jónak, szépnek, okosnak kell lenni a nap huszonnégy órájában, mozogni, cselekedni, teljesíteni és alkotni, különben nem lesz értékes. Igen, itt az ügybuzgóságom oka. Na meg a perfekcionizmus, ami mostanában alakult ki: inkább hozzá sem kezdek semmihez, ha nem lesz tökéletes. Mert csak a kritikák, a kioktatások érkeznek, ha figyelmetlen vagyok, vagy nem elég felkészült. Ez a három egyszerre elég erős talajt ad a kiégésnek, vagy a depressziónak. Ez december végén, január elején le is csengett. Inkább olvastam, mint írtam volna. Kényszerszünet kellett.
És mi mást lehet még tenni ebben az esetben? Pihenni, ahogy tettem, új hobbit keresni vagy egy régit feleleveníteni, aztán itt a jól bevált kognitív terápia is: naplót vezetni, leírni a negatív vagy kényszer gondolatokat, a hozzákapcsolódó érzéseket, így jobban átláthatjuk magát a problémát, talán kiutat is találunk belőle. A pozitívumokra kell koncentrálni és arra, hogy ezek az automatikus negatív gondolatok ne legyenek akkora hatással ránk, átfogalmazni őket, más utakat találni, más szemszögből ránézni, esetleg másoktól tanácsot kérni, ők hogy élik meg a hasonló élményeket, vagy mit gondolnak erről.
Szóval nekem ez a kis pihenő kellett már, hogy lecsillapodjon bennem ez a vágy és visszatérjen az eredeti motivációm, a flow meg saját határaim túllépése. Viszont céltalannak éreztem magam, az írás meg rajzolás lételemem, na meg az éneklés és tombolás is olykor, szóval jól jött egy kis teli torokból ordítós rock buli is, ahol úgy rázhattam a sérót, hogy minden feszültség kiszállt belőlem. Aztán magamban átfordítva, igényeimet visszaszorítva, más fényben ültem neki újra az alkotáshoz. Még azóta sem írtam semmi újat, maximum piszkozatot, de legalább nem volt rajtam a nyomás, hogy határidőre teljesítsek, pályázattól pályázatig éljek. A régi, elfeledett, de nagyon szeretett írásaimnak szenteltem az időt, átjavítottam, szépítgettem őket.
És ha már annál tartunk, hogy jól esik az elismerés, az elmúlt két hónap csekély publikációjából is írok pár sort. Még november végén - az alászállásom előttről - kikerült egyik cikkem indexre is, kiderült, több, mint 100an lájkolták és több ezren megnézték. Meg született egy könyvajánlóm is, ha már elolvastam és recenziós példányt kaptam belőle:
Meg íme a logó, amit még ősszel készítettem egy ismerősön rendezvényszervező cégének, nagyon tetszett nekik:
Szóval én ezekből merítek energiát és erőt a sok-sok hülyeségem, meg kognitív gubancom ellenére. A külső visszajelzés fontos, de nem szabad, hogy átvegye az irányítást felettünk és mások kritikái, jutalmai és büntetései szabják meg, mennyire érezzük magunkat vagy a munkánkat értékesnek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése