Bye-bye 2017! Üdv 2018!

Eltelt egy újabb év, és mint a születésnapom alkalmával, ilyenkor is tartok egy kis számvetést. Janusz, a kétarcú isten példáját követve, visszakukkantok a múltba, miközben a jövőt is sasolom.

Akkor egy kicsit az eltelt egy esztendőről egyetlen képben:


Idén sokat utaztam. Jártam Krétán, Írországban, Magyarországon belül pedig a munkám miatt Cegléden, Nagykőrösön, nyaralás és kirándulás céljából Gödöllőn, Törökbálinton és Gyulán is. Mozgalmas év volt. Ennek ellenére nem jelent meg új regényem és bár van még hét kéziratom talonban, lenne mit publikálni, de nem akarom elhamarkodni és elaprózni a dolgot. Mint ahogy az előző két (három) esetben történt. Ez amolyan szomorú, de várakozással teli dolog. Szeptemberben megkerestem pár nagyobb kiadót, közülük egy felelt a levelemre, így most az ő döntésüket várom. A többiek válaszra sem méltattak, de ilyen ez a popszakma, hiszen Magyarországon minden második ember író akar lenni, nincsenek fantazmagóriáim. Az egyetlen kiadó, aki válaszolt, a türelmemet kérték, míg a külső szakértőjük végig nem rágja magát a két történeten és tiszta sor, azt is leírták, hogy több százan keresik meg őket, hónapokig el fog húzódni, mire érdemleges választ adhatnak. A táltosok öröksége sorozat és a Diabolika került hozzájuk elbírálásra, a két fantasy regényem. Majd meglátjuk...


De nem adom fel, pár újabb kiadó is a látóterembe került, egyesekhez ezeket a kéziratokat, máshová pár ifjúsági regényem szövegét fogom elküldeni. Mert nemcsak az Ahol a part szakad meg az Utazás a múltba íródott ennek a korosztálynak. :) Az írói szárnypróbálgatásaim fül alatt rá is leshettek, mik vannak még.

Novellák terén viszont történt egy s más. A száznevű város antológiában a Tartozás c. történetem és a Holt remények antológiában A krónikás. A macska és a kő novellám hiába került be a Bájoló Magazin által hirdetett pályázaton a húsz legjobb írás közé még tavaly, sajnos, nem sikerül megjelentetni a kötetet, a kiadó elállt a publikálás szándékától, így ez az írásom még keresi a megfelelő helyet. Viszont a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat pályázatán A kóbor macska c. novellám bekerült a legjobb három közé, így hamarosan több írásomat is olvashatjátok az oldalukon. Végezetül az IK Magazin oldalain is hamarosan megjelenik egy novellám, az Új kezdet.

A Lendület Magazinnál sem állt le a munka, nem egy magyar szerzővel és könyvével ismerkedtem meg, készítettem interjúkat és a könyvajánlókat. Idén olvashattátok Izolde Johannson, Brandon Hackett, Cathrin Smith, Pálinkás Erika, Ferger Annamária és Sylvia River íróval készült cikkeimet. Velem is készült pár interjú és a regényeimről is írtak véleményeket, amelyeket a korábbi bejegyzéseimben, illetve posztjaimban megtalálhattok.

És egy jó hír az Ahol a part szakad olvasóinak! A második rész, vagyis a Záróakkord már készülőben, a negyedik fejezetet írom (65 ezer karakter). Ez körülbelül azt jelenti, hogy a regény negyede-ötöde már elkészült. A karácsonyi szünetben Írisz és Joakim történetéhez támadt kedvem, a hangulatom passzolt hozzájuk és az élethelyzetükhöz. De be kell vallanom, mindig nehéz egy folytatásnak nekiállni, tartani a színvonalat és lehetőleg le is körözni azt, továbbra is feltartani a  érdeklődést meg, hjáj, valami ívet adni az egésznek... A táltosok örökségénél már megszületett a fejemben három-négy könyv történése, így ott ezzel nem volt gond, de az Ahol a part szakad egyetlen részesnek indult, de annyian jeleztétek, hogy olvasnátok a folytatást, így elgondolkoztam a folytatáson. Igaz, jelenetek és ötletek voltak már  a fejemben, de úgy gondoltam, ez már úgysem elég egy új könyvhöz. Meg ugyan ki lenne kíváncsi rá... de ezek szerint van rá igény, aminek nagyon örülök!

Januárban és a februárban sok változás várható az életemben, munkaügyben és magánéletileg is, így momentán semmit sem látok előre, csak azt tudom, hogy haladok, remélhetőleg előre az úton, és olykor igyekszem az írásnak is szentelni egy kis időt, mert bármi is történjék, az írás mindig fontos része marad az életemnek.


Megjegyzések

Facebookon is!

Népszerű bejegyzések