Hercehurca a múltban, jelenben és a jövőben


A szerződés és a promóciós anyagok szerint is már megjelent a második könyvem. A valóságban ez a mondat több sebből vérzik. Egy: az Utazás a múltba tulajdonképpen nem a második, hanem a legelső megírt regényem, csaknem 13 éve kezdtem el írni. Kettő: csúszik a megjelenés, még ezen a héten sem tudtak konkrét választ adni, mikorra mehetek az első példányokért. 

Természetesen az előrendeléseket le lehet adni nálam, vagy a kiadó linkjén: http://utazasamultba.colorcom.hu/info.php





Az első regényemmel, az Ahol a part szakad esetében, ami tulajdonképpen már a hetedik a sorban (csak őt éreztem a legkészebbnek), kicsit könnyebb dolgom volt. Nem voltak elvárásaim, örültem, hogy végre nyomtatásba kerülhet egy hosszabb lélegzetű írásom is. 

Viszont az Utazás a múltba... 

Rögtön ott kezdődött a probléma, hogy tíz éve fejeztem be, még kiskorú, lelkes gimnazistaként. Azóta sokat változtam én, a stílusom, és javult a helyesírásom. Egyes oldalaknál meglepődtem, hogy már ekkor egész pofás párbeszédeket és leírásokat alkottam, viszont az esetek többségében szörnyethaltam. Ezért augusztusban nekiduráltam magam, és újra átrágtam magam a szövegen. Kemény egy hónapos meló volt. Hozzáírtam, kitöröltem, újragondoltam egy-egy részletet. A főszereplőm egy instabil, csapongó, impulzív személyiség, ami befolyásolja a regény nyelvezetét is, de igyekeztem ennek ellenére követhetővé tenni. 

Az elkészült szövegeket átküldtem a korrektornak, ő is belejavított, korrigálta, amit én nem vettem észre vagy nem tudtam. Ezután került a kiadóhoz, ahol szintén beleolvastak, néhol javítottak is. 

És még így is, mikor visszaolvasom a kéziratot... Nem értem, hogy egyes jeleneteket, leírásokat miért nem javítottam át jobban, miért hagytam benne néhol szóismétléseket, vagy központozási hibákat... Mert siettem, mert azt hittem, hamarabb elkészülök, mert már téptem a hajam. Annyi ötletem van! Az új regényeimen és novelláimon akartam dolgozni... (meg azért, lássuk be, három képzés és egy teljes állású munka mellett kevés idő jut bármi másra is...) Vagy más miért nem vette észre. Mindegy, már a nyomdában csücsül, a kéziratot lezártuk.

És itt a végleges könyvborító is ( JUHÚ!) :


Maximalista vagyok. Meg a szöveg is borzalmasan hosszú. Ez a leghosszabb regényem. Minél nagyobb valami, annál nehezebb észrevenni minden hibát. Amitől megőrülök. 

Na, tegyünk félre engem, a másik probléma, amit ez a hosszú történet felvet, hogy drágábbak lettek a költségei nekem és a kiadónak is. Ezzel tisztában voltam, de nem hittem volna, hogy ekkorára rúg az összeg. Többet kellett volna kihúznom a szövegből... csak nem volt hozzá szívem. Pedig talán nem is tett volna rosszat a cselekménynek. Ezt már elrontottam. Vagy részletekben is kiadathattam volna. De úgy meg lezáratlan és nem is túl érdekes az egész. Szerintem. Így kerek a sztori, egyben.

Aztán úgy terveztem, hogy jövő év elején, olyan február magasságában egy újabb regénnyel rukkolok elő, ha már ennyi kéziratom van elfekvőben. De valószínűleg ez is kitolódik, mert a kiadó (érthető módon) hozott egy újítást, miszerint csak akkor jelenhet meg új könyve egy szerzőnek, ha az előtte lévő kötet, jelen esetben az Utazás a múltba, a nullpont (ez az első 30-40 regény, ami a kiadó és a nyomda költségeit figyelembe véve számomra nem hoz nyereséget, ebből minden bevétel a kiadóhoz megy) kétszeresét el tudta adni. Ez az Ahol a part szakadnál könnyen ment, mert az ismerősök felbuzdultak és már a megjelenés napján elfogyott a nullpontnyi könyv, mert ez volt az első regényem, egy újdonság és az ára is elfogadható volt. Az Utazás a múltba esetében ez már nehezebb lesz. Talán egy év múlva jöhet a harmadik regény... esetleg... talán.

Úgy érzem, hogy sokkalta több munka van benne, mint öröm. Mármint a könyvkiadásban. Folyton a marketingen, a reklámon, a következő poszton kattog az ember agya, pénzt öl bele, igyekszik mindenhol ott lenni, minél több emberhez eljutni... és ez borzalmasan nehéz. Főleg mindezt úgy, hogy ez csak egy hobbi a munka és a tanulás mellett. Néha elkap a lelkesedés, szívesen csinálom, de egyre inkább fáradok. Főleg, amikor semmi visszajelzést nem kapok... vagy csak rosszat. Megéri?

De persze ez fordítva is igaz! Már az, ha egy újabb könyvet eladok, vagy kapok, olvasok valakitől egy pozitív véleményt az írásomról, érzem a támogatást, az napokra, hetekre erőt ad. Ilyenkor elhiszem, hogy lassanként elérem az álmom. Ezért viszont nagyon hálás vagyok! Mert sokan írunk, sok a jó regény és nehéz kiemelkedni. És ilyenkor elhiszem, hogy sikerült, ha csak egy kicsit is.

És akkor itt a nyomdai hercehurca is. Papiron 9-én, szóbeli megállapodás szerint ezen a héten, a valóságban... hát, talán jövő héten jelenik meg a regényem. Akinek ígértem erre a hétre, illetve a jövő hétre ígértem... momentán semmit nem tudok ígérni. Majd jön, ha itt lesz az ideje... (ÚJ INFO: hétfőn mehetek értük)

Úristen. Ezt ki kellett írnom a magamból, de remélem, senkinek nem vettem el a kedvét az olvasástól. Felejtsétek is el ezt, inkább olvassatok el pár véleményt a korábbi regényemről, amik az elmúlt hónapokban születtek (alább)!




Jaaaa... És el ne felejtsem! December 10-én könyvmustra és dedikálás a Jelen Bisztróban több Colorcomos szerzőtársammal karon-öltve. Gyertek!




Megjegyzések

Facebookon is!

Népszerű bejegyzések